Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - ÁLLAMÉPÍTÉS - Wagner Péter: Államkudarc vagy demokratizálódás. Merre tart Irak a polgárháború elcsendesülése után?
Wagner Péter ellenérdekelté tette a népesség egy részét. Ez még önmagában nem kellett volna hogy polgárháborús állapotokhoz vezessen, de ennek kialakulásában nagy szerepet játszottak a már említett katonai hibák mellett az iraki társadalom jellegzetességei, a korábbi rendszer militarizmusa is. Már a rezsimváltás első napjaiban megmutatkozott az amerikai vezetés felkészületlensége. Donald Rumsfeld elképzeléseinek megfelelően viszonylag alacsony létszámú haderő támadta meg az országot, amely a rezsim megdöntésére alkalmas volt, a megszálló feladatok ellátására azonban nem. így nem kerülhetett sor a lakosság demilitari- zálására és az ország „hatékony" megszállására sem. Jól dokumentált az a kapkodás és ad hoc döntéshozatali mód, ahogy az amerikai igazgatás intézménye, a Coalition Provisional Authority (CPA) megkezdte tevékenységét.4 Az első elképzelések szerint még alulról indították volna el az iraki demokratizálást. A feladattal elsőként megbízott Jay Gamer nyugalmazott ezredest azonban húsz nap után felmentette Donald Rumsfeld, mivel nem volt hajlandó végrehajtani a társadalom „debaaszifikálását".5 Gamer 2003. május 11-én távozott posztjáról, helyére Paul Bremer nagykövet érkezett, akinek elődjével ellentétben semmilyen helyi tapasztalata nem volt. Az új kormányzó első intézkedése a CPA 1. számú rendeletének kibocsátása volt négy nappal később, amely gyakorlatilag kriminalizálta a korábbi rezsim állampártjához való tartozást.6 A párttagság minden szegmense azonnali hatállyal elvesztette állását, fizetését, nyugdíját (ha már nyugdíjas volt). Az intézkedés annak ellenére kiterjedt mindenkire, hogy a Baasz párt magasan hierarchizált szervezetében a 1,5-2 milliósra becsült tagság túlnyomó része kevés szerepet játszott a lakosságot érő erőszak alkalmazásában, az emberi jogsértésekben.7 Az megszálló hatóság vezetőjének, Paul Bremer kormányzónak a további rendelkezései (a Baasz-párttagok tömeges elbocsátása és nyugdíjuk elvonása, a hadsereg feloszlatása,) 2003 májusában és augusztusában láttak napvilágot, a felkelés 2003 októberétől bontakozott ki. Az ezt követő események véleményem szerint teljesen érthetők és várhatók voltak: az erőszak fokozatos erősödése, a szemben álló felek egyre antagonisztikusabb szembenállása, a polgárháború lehetősége adott volt. A hatalom új birtokosai legalább harminc év üldöztetését, kínzásait, politikai gyilkosságait akarták megbosszulni. Örök kérdés marad, hogy a későbbi ellenállás alapját képező szunnita csoportok, a Baasz párt hívei miként viselkedtek volna az új rendszerben. Mivel azonban az amerikai megszálló hatóságok már az első intézkedéseikkel elidegenítették őket, és szinte kollektiven bűnösként az új Irak ellenségeként lettek megbélyegezve, csak a fegyveres ellenállás felé maradt nyitva számukra az út. Innentől az erőszak gyorsan eszkalálódott, hiszen senki sem volt érdekelt a békés megoldásban. A hatalom új birtokosai a régi sérelmekért állhatták bosszút, ráadásul úgy, hogy az eszköz az amerikai hadsereg volt, amely gyakorlatilag helyette folytatta a harcot. Washington igazolva látta korábbi feltételezéseit, hogy a bukott rezsim híveit jogo104 Külügyi Szemle
