Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2009 (8. évfolyam)
2009 / 1. szám - ÁLLAMÉPÍTÉS - Wagner Péter: Államkudarc vagy demokratizálódás. Merre tart Irak a polgárháború elcsendesülése után?
Allamkudarc vagy demokratizálódás: merre tart Irak a polgárháború elcsendesülése után? san zárta ki a politikai folyamatokból, hiszen azok erőszakos és fanatikus hívei a korábbi rendszernek. Az erőszak spiráljában jelentős szerepet kapott az al-Káida felbukkanása. A megszállók részéről elkövetett hibák a civil és katonai áldozatok állandó növekedéshez vezettek, amely 2006-2007-re már valódi polgárháborús veszéllyel fenyegetett. A fenti hibák odavezettek, hogy úgy tűnt a rezsim-összeomlás (regime collapse) tovább fejlődik az államkudarcok felé vezető következő állomására, az államrendszer összeomlásához (state collapse). A két fogalom közötti különbség jelentős, hiszen az előbbi „csak" a politikai elit részleges vagy teljes cseréjét (esetleg a politikai ideológia cseréjét) jelenti. Ha a bukott rezsim helyére nem kerül másik, úgy idővel a folyamat az államrendszer összeomlásához vezet. Szomáliában és Afganisztánban a hidegháború végén ez történt, a rezsim összeomlását az állam összeomlása is követte, széthullott a közösséget irányító komplex intézményrendszer, és megvalósult az államkudarc vagy bukott államiság. Irak 2004 és 2007 között a rezsimösszeomlás és államrendszer-összeomlás határán állt, de még nem volt bukott állam. Az azóta eltelt időben az ország távolodik az állam- rendszer összeomlásától (és így az államkudarctól), s ennek talán legfőbb oka, hogy az Egyesült Államok a politikai és katonai veszteségek hatására kénytelen volt korrigálni addigi merev, ideologikus hozzáállását. A felismerés, mely szerint a demokratizálás sikere nagyban függ attól, hogy az új politikai elit helyet biztosít-e a demokratikus Irakban a szunnita arab közösségnek vagy a rendszer egykori kiszolgálóinak, csak súlyos áldozatok árán született meg. A demokratizálás ugyanis csak akkor vezethet sikerre, ha a politikai közösség egységes. Dankwart Rustow óta a politikaelmélet és azon belül a tranzitológia alaptételként kezeli azt a tézist, mely szerint egy demokratikus állam létrejöttének egyik előfeltétele, hogy az adott társadalom tagjai mindannyian azonos politikai közösséghez tartozónak vallják magukat.8 Az iraki rendszerváltás első éveiben ezt az új rezsim maga tette lehetetlenné a társadalom egyes csoportjai számára, és ennek a helyzetnek a megváltoztatása csak az elmúlt két évben indult el. Hiába voltak elvben adottak azok az intézmények, amelyek az ország demokratikus berendezkedését biztosították, ha a végrehajtó hatalom és a mellette/felette álló megszálló hatalom nem kívánt együttműködni saját alanyainak egy csoportjával. Nemzetépítés vagy államépítés? Mielőtt rátérnék arra, hogy minként került sor a hibák felismerése, és milyen kísérletek történtek a demokratizálás tartalommal való felöltésére, illetve az elidegenített közösségek ismételt befogadására, megvizsgálom, hogy mennyire releváns Irak esetében nemzetépítésről vagy államépítésről beszélni. Mint arra Rada Péter rávilágít tanulmányában az angol nation building magyarítása egyaránt lehet mindkét kifejezés. 2009. tavasz 105
