Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 4. szám - AFRIKA - Szabó Loránd: Kongói kaleidoszkóp 1998-2008: a hatalmi erőtér változásai
Szabó Loránd Brazzaville-be menekültek. Kinshasában a párhuzamos hatalom vezetői, Léon Kengo wa Dondo miniszterelnök és a CNS vezetője, Etienne Tshisekedi egymást tették felelőssé azért, mert nem tudták elfojtani a kivui tűzfészket. Mobutu rezsimjének megmentésére ekkor már csak Franciaország, Togó és Nigéria hajlott volna, továbbá azok a lázadó erők (UNITA, ex FAR, Interahamwe), amelyek menedéket találtak területén. A keleti lázadók szóvivője, Kabila épített a múltjából adódó nemzetközi ismertségére és kapcsolataira, s ahogy haladt a front nyugat felé, fokozatosan eltávolította vetélytársait. Sikereikhez - ellenszolgáltatást remélve - anyagi támogatást nyújtottak a Mobutuval kapcsolatban álló nagy nemzetközi bányatársaságok (sertiorok) árnyékából most kilépő közepes méretűek (a juniorok), amelyek eddig nem jutottak koncessziókhoz. Nagy fegyvertény volt 1997. március 15-én Kisangani bevétele, amelynek védelmére hiába bérelt fel a FÁZ számos szerb, francia, olasz, chilei zsoldost, és hiába védték velük elszántan az UNITA, a volt FAR és az Interahamwe egységei. Kisangani eleste megnyitotta Kabiláék előtt az utat Mobutu törzsi „fészke", Gbadolite és a főváros, Kinshasa felé. Amíg Gbadolite felé az RPA támogatta az AFDL-t, addig az angolai hadsereg (Forgás Armadas Angolanas, FAA) a „hasznos Zaire/Kongó", azaz az ásványkincsekben - köztük gyémántban - gazdag Kasai (központja Mbuji-Mayi) és a „rézövezet" északi része, Shaba/Katanga (központja Lubumbashi) irányában előretörő, Katangai Tigrisekkel megerősített AFDL-csapatokat támogatta. A konfliktus tárgyalásos rendezésével korábban is próbálkoztak közvetítők, de Mobutuék azonnali tűzszünethez kötötték és ahhoz, hogy a részt vevő országok ismerjék el, beavatkoztak Zaire belügyeibe. Kisangani eleste után már nem szabtak ilyen feltételeket, de túl késő volt, a május elején Pointe-Noire-ban Nelson Mandela révén találkozó két rivális közül Kabila győzelme biztos tudatában nem engedett, s a „nemzetközi pozíciójában" bízó, elvakult Mobutu sem, akinek a bukásához egyenesen vezetett ez a patthelyzet, mivel már minden külföldi támogatója „elengedte a kezét". Az idősebb Kabila baklövései, Afrika első „kontinentális háborúja", az afrikai osztozkodás Mobutu Gbadolite-ba repült, majd onnan éppen a támadók megérkezte előtt végleg külföldre.15 A főváros védelmével megbízott egyik tábornoka kiadta Kabiláéknak a védelmi terveket, elkerülve ezzel az újabb vérfürdőt, így Kinshasa ostroma elmaradt. 1997. május 17-én az AFDL bevonult a fővárosba, Kabila lett az új államfő, s egyik első politikai lépéseként „visszakeresztelte" az országot, létrejött a Kongói Demokratikus Köztársaság. Kabila csaknem egy évtizede nem ismerte pontosan a kongói belpolitikai viszonyokat, ezért a hatalom monopolizálására törekedett, erősen nacionalista szólamok122 Külügyi Szemle
