Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 4. szám - AFRIKA - Tarrósy István: Sino-afrikai kapcsolatok a világpolitika rendszerében. Kölcsönös hasznok és lehetőségek a 21. században?
Tarrósy István vábbra is támogatta azokat a nacionalista, függetlenségi mozgalmakat, amelyek például Guineában vagy Dél-Afrikában a gyarmati rendszer vagy az apartheid felszámolása ellen küzdöttek; 5. Kína egy új nemzetközi dichotómiát szorgalmazott a világ szuper- hatalmai és az elesettebb nemzetei között annak érdekében, hogy az utóbbiak életben maradása, mi több, pozícióik javítása megoldódjon. Az 1980-as évek tovább fokozták a sino-afrikai együttműködési szándékot. A két blokkhatalom között elmélyült ellentét ehhez még inkább szolgáltatta a lehetőségeket, és így Kína hangsúlyosan tudott más térségekre fókuszálni. 1982 decemberében - az 1960-as évek jól működő módszertanát újból elővéve - az akkori kínai miniszterelnök Csao Ce-jang (Zhao Ziyang) 11 országot érintő körutat tett az afrikai kontinensen. Az út alkalmával egyértelművé tette az új kínai politikát, amely a „a kínai-afrikai együttműködés négy alapelveként" vált ismertté. Az alapok lefektetésénél 1. az egyenlőség és kölcsönös előnyök; 2. a gyakorlati eredmények középpontba helyezése; 3. az együttműködés formáinak változatossága; valamint 4. a gazdasági fejlődés lettek deklarálva. Ahogyan Van de Looy fogalmaz: „ezek az alapelvek a sino-afrikai kapcsolatok új korszakát jelölték ki. Kína már nem akarta feltételek nélkül támogatni az afrikai országok fejlődését, és valójában azt nem tudta felvállalni, hogy számára költséges segélyprogramokat folyósítson afrikai partnereinek."18 Mindezeket tetézte, hogy szinte minden idegszálával arra koncentrált, hogy nemzetközi megítélése javuljon - különösen az 1989-es Tienanmen téri véres eseményeket követően - és saját gazdasági fejlődése érdekében kapcsolata mind az amerikaiakkal, mind az oroszokkal egyre szorosabbra fonódjon - Afrika ebből a megközelítésből háttérbe szorult. A kínai-afrikai együttműködés új keretei Az új kétoldalú együttműködési keret értelmezéséhez először egy nagyobb léptékű rendszert szükséges definiálnunk: a Dél-Dél kooperáció kontextusát19. E kapcsolatok jelentősége az elmúlt évtizedben látható módon felértékelődött, és főként a kereskedelem, valamint a regionális együttműködések (például a Kelet-afrikai Közösség, a Nyugat-afrikai Gazdasági Közösség, az ECOWAS, vagy a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség, a SADC, vagy akár a Déli Kereskedelmi Szövetség, a Mercosur, illetve a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége, az ASEAN) formájában a helyi erőforrások jobb, a helyiek számára szerencsésebb kiaknázását elősegítve, járulhat hozzá a Dél fejlődő országainak a világpiacon való sikeresebb jelenlétéhez, meghatározóbb szereplői státuszok kivívásához. A Dél-Dél dinamikák kapcsán Kína (vezető) szerepe és fokozatosan bővülő mozgástere mérvadó. 2001 és 2006 között legnagyobb sikereit e tekintetben „a külkereskedelem fejlesztése terén érte el. ...[2006-ra] a világ negyedik legnagyobb külkereskedelmi forgalmat bonyolító országsává vált].''20 84 Külügyi Szemle
