Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 4. szám - AFRIKA - Búr Gábor: The Second Scramble - a második versenyfutás Afrikáért
Búr Gábor Általánosan elfogadottá vált Kína Afrika-politikáját a gazdasági érdekek politikai érdekek feletti dominanciájával magyarázni. Ez azonban csak bizonyos megszorításokkal igaz, hiszen Kína afrikai kapcsolatainak van egy kifejezetten politikai eleme is, ez pedig Tajvan kérdése. A szigetországgal még diplomáciai kapcsolatokat ápoló kéttucatnyi ország harmada egészen a közelmúltig afrikai ország volt. (Burkina Faso, Csád, Gambia, Bissau-Guinea, Sao Tome és Principe, Szenegál, és Szwáziföld,) 38 A kínai Afrika-politika egyfajta megkésettségére utal, hogy a hidegháború időszakában bevett gyakorlatot folytat ma is, amikor Tajvan ügyében a Hallstein-doktrína elveinek megfelelően jár el. Diplomáciatörténeti sajátosság, hogy az utóbbi alig negyed évszázadban két afrikai ország, Libéria és a Közép-afrikai Köztársaság féltucatszor váltott partnert, míg Szenegál, Niger és Lesotho négyszer. Az ideológiának azonban az 1960-as és 70-es években volt Kína számára igazán prioritása, csaknem két évtizedes visszavonulása után a segélyeket napjainkban túlnyomórészt gazdasági érdekek mentén osztja. 2006- ban Kína Afrikának 2,3 milliárd dollár hivatalos fejlesztési támogatást (ODA) nyújtott, ami a kontinensnek jutó ODA 8,4 százaléka volt.39 Bizonyos szektorokban, elsősorban az olaj- és a fémes ásványok kitermelésében a kínai jelenlét Afrikában a többiekénél sokkal meghatározóbb. 2004-re Kína vált a Föld második legnagyobb olajimportőrévé. Ennek alapján vannak szerzők, akik hajlamosak az afrikai olajszektorba irányuló kínai behatolást azonosítani magával a második versenyfutással, sőt egyfajta kínai-amerikai olajháborút vizionálnak.40 Az afrikai olajnak megvannak a maga előnyei, ezeknek az országoknak saját kőolajfogyasztásuk alacsony, így a kitermelés szinte teljes egészében exportra megy. Az afrikai kőolajkészletek hetven százaléka a Guineai-öböl vidékén található, ami Európa és az Egyesült Államok számára Kínával szemben egyfajta logisztikai előnyt biztosít, hiszen alig egy hét alatt kikötőikbe jutnak a tankerek, míg a Közel-Keletről legalább két hetet vesz igénybe a szállítás. Az afrikai olaj ráadásul nem is kell hogy a stratégiailag forró pontokon (Hormuzi-szoros vagy az újabban a kalóztámadásoknak kitett Ádeni-öböl) haladjon át. További előny, hogy az afrikai olaj kéntartalma alacsonyabb a közel-keletinél, amely megkönnyíti és olcsóbbá teszi a finomítást. A következő években a világ kőolajtermelésének növekedése elsősorban Afrika mezőinek fokozottabb kiaknázásából ered majd. Az újonnan feltárt olajkészleteknek mintegy harmada a kontinenshez köthető.41 Az Egyesült Államok jelenleg kőolajigényének 15 százalékát Afrikából fedezi, Kína máris igényeinek negyedét. Kína legfontosabb kőolajszállítói Afrikában Angola és Szudán, ahol máris nagy befektetései vannak, sok helyi olajvállalat kínai kézben van. Csádból, Egyenlítői Guineából, Gabonból és Nigériából is vásárol olajat az ország. A tények azonban ezen a téren sem mutatnak drámai eltolódást Kína javára. 2006-ban az afrikai kontinens olajexportjának 36 százaléka Európába, 33 százaléka az Egyesült Államokba irányult, s csupán kilenc százaléka Kínába. A fémes ásványok esetében (kobalt Dél-Afrikából és Kongóból, réz Dél-Afrikából és Zambiából, bauxit Guineából, vasérc Mauritániából, Dél-Afrikából és Zimbabwéből) is hasonló a helyzet.42 W Külügyi Szemle
