Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 4. szám - AFRIKA - Búr Gábor: The Second Scramble - a második versenyfutás Afrikáért
The second scramble - a második versenyfutás Afrikáért métlődését.24 Ilyen háttérrel alakult meg a vezető nyugati hatalmak úgynevezett P3 kezdeményezése, amely az ésszerűségből és a realitásokból kiindulva afrikanizálni kívánta a békefenntartást a kontinensen. Sokak számára ez a kontinenstől való elfordulás újabb bizonyítéka volt, annál is inkább, mivel a kezdeményezés a részt vevő országok eltérő szándékain és katonai, politikai megfontolásain, illetve az afrikai országok nem mindig pozitív hozzáállásán zátonyra futott.25 Ugyancsak látványosan megnőtt az igény a legkülönbözőbb nemzetközi segélyszervezetek munkatársainak tevékenységére, mivel a konfliktusok miatt Afrika-szerte egy újabb, minden korábbit túlszárnyaló menekült- hullám vette kezdetét. Alig omlott le a berlini fal, napirendre került az „Európa-erőd"26 ügye, s ez nem jelentett mást, mint az Európai Unió déli határain egy újabb berlini fal felhúzását az egyre nagyobb számban érkező afrikai menekültekkel szemben.27 A viszonylag lazára engedett gyeplőnek volt köszönhető, hogy a függetlenség elnyerése utáni évtizedekben kiemelkedően sok volt a katonai puccs a kontinensen. Az afrikai országok átlagosan legalább két katonai puccsot is átéltek, ám ezek az erőszakos hatalomátvételek szinte kizárólag egy szűk hatalmi eliten belüli őrségváltást jelentettek, magát a patronázs rendszert nem veszélyeztették. Még a legvéreskezűbb diktátorok, mint Mobutu Zaire-ban vagy Mengisztu Etiópiában sem szembesültek az Egyesült Államok vagy a Szovjetunió akár csak burkolt kritikájával, a sokkalta inkább politikai, mintsem gazdasági érdekek akkor is életben tartották az ilyen rezsimeket, amikor országaikon belül már teljesen elszigetelődtek. Az 1990-es években egyebek mellett a Strukturális Alkalmazkodási Program keretében is történtek próbálkozások arra, hogy demokratikus normák szerint megválasztott kormányok váltsák fel a katonai, vagy egyszemélyi diktatúrákat, ám azok nemzetközi elszigetelése mégsem történt meg. Az 1990-es évek új fejleménye volt a polgárháborúkat és az államok meggyengülését kihasználó helyi hatalmasságok, az úgynevezett hadurak színre lépése. Ezek a hadurak az általuk ellenőrzött területen minden fellelhető erőforrást a fegyverutánpótlás s egyéb illegális tevékenység szolgálatába állítottak, hozzájárulva a kontinens kincseinek kirablásához. A „konfliktus-", vagy „véres" gyémántok Nyugat- és Közép- Afrika számos polgárháborúját finanszírozták, másutt az illegális fakitermelésnek, kakaócsempészésnek stb. jutott ilyen szerep. Ahol semmilyen említésre méltó természeti kincs sem állt rendelkezésre, mint Szudánban vagy Szomáliában, ott a harcoló felek a nemzetközi segélyek megcsapolásából tartották fenn magukat. A 2001-es New-York-i és washingtoni terrortámadás változtatta csak meg alapvetően ezt a hozzáállást, mivel világossá vált, hogy az általános káosz a kontinensen a terrorizmusnak is melegágya lehet.28 A terroristák mellett a nemzetközi kábítószer-kereskedelem, az embercsempészet is felfedezte magának a háborús viszonyokban rejlő lehetőségeket. Erre a nemzetközi közösségnek mindenképpen reagálnia kellett. Már a szeptember 11-ét követő évben kézzelfogható volt a változás. Vegyük példának a G8-ak éves csúcstalálkozóit. Afrika lényegében 1975-től napirenden szerepelt, de egyetlenegy 2008. tél 7
