Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 4. szám - AFRIKA - Búr Gábor: The Second Scramble - a második versenyfutás Afrikáért
The second scramble - a második versenyfutás Afrikáért Búr Gábor A lig egy évtizeddel ezelőtt az adott cím bizonyára értetlenséget váltott volna ki a külpolitikával foglalkozó legtöbb szakember körében. Akkoriban a szubszaharai Afrika még a világtérképről virtuálisan lecsúszóban lévő, „magára hagyott" kontinensnek számított, ahonnan mindenki inkább távozni szándékozott, semmint egymással tülekedve oda bejutni.1 Az onnan jövő hírek szinte kizárólag negatív szenzációként szolgáltak azoknak a keveseknek, akiket még valamelyest érdekelt Afrika. Sokakat már egyáltalán nem, az ingerküszöb magasra került, meredeken zuhant a releváns publikációk száma, sorban zártak be a külföldi követségek az ottani fővárosokban, a befektetők kivonultak. Alig fél évtizeddel ezelőtt a fenti címhez még feltétlenül kérdőjel járt volna, hiszen Afrika felértékelődése elsősorban a felismert veszélyforrások és a vészhelyzetek elhárításának, semmint a hosszú távra szóló pozitív elkötelezettségeknek volt betudható, s ebből következően az akkor gyorsan jött figyelem akár még ennél is gyorsabban elenyészhetett. A 2001. szeptember 11. utáni hónapokban az a felismerés, hogy Afrikát nem lehet magára hagyni, inkább Európa és az Egyesült Államok összefogása volt a legrosz- szabb elkerülésére. Ez az összefogás nem nélkülözte a múltból örökölt paternalizmust sem, legalapvetőbb jellemzője mégis egymás biztatása volt a nagyobb szerepvállalásra Afrikában, amit nemigen lehetett volna versenyfutásnak nevezni. Csak évtizedünk derekára változott meg gyökeresen minden, új szereplők - Kína, India, Brazília, Indonézia stb. - jöttek, akik napjainkra látványosan megerősítették vagy a nulláról indulva kiépítették pozícióikat Afrikában. Ennek következtében Európa és az Egyesült Államok feladni kényszerültek a korábbi vonakodásukat, s az ekkor már leggyakrabban „második versenyfutásként" aposztrofált folyamatba pozícióik megőrzése érdekében is beszállni kényszerültek. Főként Európa s ezen belül is a volt gyarmattartó országok számára fájdalmas az új keletű felismerés, hogy a kimondatlanul is saját hátsó udvarnak tekintett Afrikában teret veszítenek az újonnan érkezőkkel szemben. Afrikában viszont - kevés kivétellel - mindenki örül ennek az új keletű érdeklődésnek. Nem egy meghatározó afrikai személyiség olyan adunak tekinti ezt a kontinens 2008. tél 3
