Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Szilágyi István: Az Európai Unió és Latin-Amerika: biregionális stratégiai szövetség
Az Európai Unió és Lalin-Amerika: biregionális stratégiai szövetség dik egészen addig, amíg szavaimat értik, ameddig eljutnak olyan népekhez, amelyek ugyanazon a nyelven álmodnak. Nem lennék valóban Spanyolország királya, ha nem gondolnék a testvéri népekre, mert valamennyien részt veszünk valamiben, ami nem kizárólag valaki öröksége, hanem amit közösen birtoklunk."54 Az emelkedett és ünnepélyes szavakat a mindennapok „aprómunkája" követte. S ez távolról sem volt könnyű eleme a spanyol külpolitikának, mivel a koncepció, a stratégia meghirdetésekor a kontinens meglehetősen differenciált képet mutatott. A tobzódó diktatúrák mellett (Argentína, Chile, Brazília) polgári rendszerek (Mexikó, Venezuela, Peru) gerilla- és polgárháborútól hangos térségek (Közép-Amerika) egymásnak és a demokratikus elkötelezettségű spanyol külpolitikának is homlokegyenest ellentmondó igényeit kellett kielégíteni, összehangolni. 1982-ben a Falkland-válság borzolta a kedélyeket. A nyolcvanas évek második felétől, a kilencvenes évek elejétől politikailag homogénebbé vált a kép. Latin-Amerikában megdőltek a jobboldali-katonai diktatúrák, és az országok többségében a demokrácia értékeit képviselő polgári kormányzatok kerültek hatalomra. Konkrét lépések történtek az Ibér-amerikai Nemzetek Közössége intézményesítésének terén is. 1991-ben Guadalajarában sor került a huszonegy érintett állam és kormányfő első találkozójára. S miután Spanyolország az Európai Közösség (Európai Unió) tagja lett, a térségben nem csupán Madrid kulturális, hanem gazdasági befolyása is nőtt. Szűkülni kezdett az a rés, amelyet Fernando Mórán volt külügyminiszter 1990- ben a következőképpen fogalmazott meg: „A valóság az, hogy latin-amerikai cselekvő- képességünk és befolyásolási képességünk között nagy az eltérés."55 A spanyol (kulturális) külpolitika célrendszere megvalósításának s közvetve az EU és La tin-Amerika közötti stratégiai partnerség és az Ibér-amerikai Nemzetek Közössége megteremtésének legfontosabb eszköze és fóruma az 1991-ben létrejött Ibér-amerikai Államfők és Kormányfők Csúcsértekezlete. A legfelső szintű vezetők rendszeres találkozójának intézményesülésében-intézményesítésében a madridi kormányzat részéről természetesen a nemzeti érdekek érvényesítése is jelentős szerepet játszott. „Spanyol- ország még fontosabb lesz Európának - írja Juan Antonio March - ha Spanyolországra egy Latin-Amerikával közös nagy projekt részeseként tekintenek."56 A kétségkívül sikeres spanyol külpolitikai vállalkozás a dél-amerikai politikai elemzők egy részében kritikát váltott ki. Ezeknek a véleményeknek kétségtelenül megvan a reális alapjuk. A spanyol diplomácia irányítói a kulturális külpolitika általános céljain belül nagy hangsúlyt helyeznek az ország latin-amerikai elhivatottságára, s ezen belül kiemelik a közös kultúra és nyelv elterjesztésében játszott együttes érdekeltséget. A spanyol fél növelni kívánja a társadalmak közötti együttműködést is és e szervezetek közötti kapcsolatok intézményes elmélyítésére törekszik. A latin-amerikai elemzők egy része azonban az állam és kormányfők csúcsértekezletével összefüggő spanyol kezdeményezést olyan kívülről jött, a retorika tárgykörébe 2008. ősz 25
