Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Szilágyi István: Az Európai Unió és Latin-Amerika: biregionális stratégiai szövetség
Az Európai Unió és Latin-Amerika: biregionális stratégiai szövetség sítette a harmadik világgal, s különösen a dél-amerikai országokkal való együttműködést. Spanyolország és Portugália Európai Közösségbe történő belépését követően ez a dimenzió a latin-amerikai térség és az EU elsősorban spanyol közvetítéssel megvalósítandó gazdasági, politikai, kulturális közeledésének, sajátos társult tagsági státus kialakításának a megteremtésére irányult. Az 1957-ben alakult Európai Gazdasági Közösség létrejöttének pillanatától kapcsolatba lépett a Latin-Amerikát is magában foglaló gazdasági csoportosulásokkal, s az úgynevezett első generációs kereskedelmi szerződéseket már a hatvanas években megkötötték. Ezek elvezettek az 1975-ben, illetve 1979-ben az afrikai, latin-amerikai és ázsiai országok gazdasági együttműködését szabályozó Lomé I. és Lomé II. szerződések EGK általi elfogadásához. A nyolcvanas években született második generációs egyezmények egy része a Lomé III. (1984) és a Lomé IV. (1984) egyezményekhez kapcsolódott. Másik része azonban már kifejezetten és közvetlenül a latin-amerikai országokhoz (Brazília) és integrációs szervezeteihez (Andok Közösség, Mercosur) köthető.7 A harmadik generációs szerződések a kilencvenes években, a kétpólusú világ megszűnését követően jöttek létre. A nyílt típusú új regionalizmust megvalósító társulási egyezmények és kétoldalú szerződések formáját öltő stratégiai szövetség meghatározó lépései a két fél államfőinek és kormányfőinek első, 1999 júniusában Rio de Janeiróban megrendezett csúcsértekezletétől datálhatok. A találkozó és az azt követő legmagasabb szintű EU- Latin-Amerika tanácskozások, szakértői értekezletek és konferenciák a nemzetközi viszonyok területén önálló szereplőként fellépő Európai Unió és Dél-Amerika válaszát jelentették az átalakuló nemzetközi rendszer integrációs kihívásaira. Európában az ezredfordulóra lezárult a nagy geopolitikai átrendeződések korszaka. A bővítés és az elmélyítés feladataival birkózó, a föderalizmus irányába elmozduló Európai Unió viszont mélyreható, egyelőre még bizonytalan kimenetelű intézményi reformok sorozatát indította be. Ezek az alkotmányszerződés kudarca után a lisszaboni szerződés ratifikációjára, az unió külpolitikai prioritásainak, a szövetségesi körnek a meghatározására, a közösség nemzetközi mozgásterének kiszélesítésére, stratégiai pozícióinak intézményes megszilárdítására irányulnak. Az 1999 és 2008 közötti időszakban Latin-Amerika is történelmi jelentőségű politikai, gazdasági változásokon ment keresztül. A nyolcvanas-kilencvenes években megdőlnek a hatvanas-hetvenes évek katonai államcsínnyel létrejött, a hadseregek intézményes uralmát reprezentáló tekintélyuralmi-diktatórikus rezsimek.8 A demokratikus rendszerek születését követő időszak egyrészt már a különböző típusú, korábban keletkezett kontinentális integrációk megerősödésének. (Andok Közösség - Comunidad Andiim, CA), másrészt az újak létrehozásának (Mercosur 1991, Unión de Naciones Suramericanas 2007), harmadrészt a Spanyolországhoz és Portugáliához kötődő Ibér- amerikai Nemzetek Közössége - Comunidad Iberoamericana de Naciones, CIN)91991-es megszervezésének a periódusa. A régión belüli kooperáció mellett a nemzetközi vi2008. ősz 7
