Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Garadnai Zoltán - Schreiber, Thomas: A magyarországi rendszerváltás a Quai d'Orsay szemével
A magyarországi rendszerváltozás a Quai d’Orsay szemével hoz. Ennek az alkunak az egyik legfontosabb következménye volt, hogy Mitterrand elnök lényegében lemondott arról, hogy érvényre juttassa a francia keleti nyitási politika hagyományos céljait. Párizsban ugyanis tanultak a két világháború közötti időszakból, amikor csak a francia katonai jelenléttel és tekintéllyel lehetett a status cjuót fenntartani, és az a németek megerősödésével kártyavárként omlott össze. A hatvanas évek új nyitási politikája során szerzett tapasztalatok is óvatosságra intették a párizsi döntéshozókat, hiszen akkor a politikai közeledés nem párosult a gazdasági kapcsolatok fejlődésével. 1989-ben Mitterrand elnök, elkerülendő a francia-német rivalizálás újjáéledését, szakítva a gaulle-ista külpolitika eredeti céljaival a régió stabilizálása szempontjából fontos, de nem európai államnak számító Egyesült Államoknak mintegy „átengedte" Kelet-Közép-Európát.81 A magyarországi események az év folyamán felgyorsultak, 1989. június 16-án Nagy Imrét és társait újratemették, miközben Párizsban a francia forradalom kétszáz éves évfordulóját ünnepelték. A franciák ekkor még mindig nem gondolták, hogy valódi rendszerváltozás lesz Magyarországon, a fő problémájuk az volt, hogy nem találták meg a „jövő emberét". A változások sebességét mutatja, hogy az év őszére már a franciák számára is egyértelművé vált, hogy hamarosan szabad választások lesznek Magyarországon, és feltételezték, hogy azt az MSZMP utódpártja el fogja veszíteni, és Magyarország lesz Lengyelország után a második demokratikus ország Kelet-Európábán. A legnagyobb problémának azonban végig a magyarországi ellenzék gyengeségét tartották. Párizsban is keresték a „jövő emberét", és a legnagyobb kockázati tényezőnek a stabilitás megszűntét tekintették. Ebből a szempontból nézve Párizsnak a kommunista kormányok képviselői kiszámíthatóbb partnernak tűntek, mint a bizonytalan és ismeretlen ellenzék tagjai, akiknek sem olyan tapasztalatuk, sem olyan befolyásuk nem volt, mint a lengyelországi ellenzéknek.82 Ezzel párhuzamosan a hivatalos magyar vezetés is a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését tűzte ki célul. Ennek keretében Budapest nyitott a franciaországi magyar emigráció felé: 1989. október 27-én Tabajdi Csaba miniszterhelyettes Párizsban kerekasztal-beszélgeté- sen vett részt, amelynek célja az volt, hogy Franciaországban befolyással bíró magyarokat kérjenek fel arra: működjenek közre a befolyással bíró francia kormányzati körökkel történő kapcsolatfelvételben.83 A magyar nagykövet - Nagy Gábor - is a kapcsolatok szélesítésének fontosságára hívta fel Horn Gyula külügyminiszter figyelmét.84 A nemzetközi kapcsolatok változásai azonban mind Párizsban, mind Budapesten felülírták az eredeti szándékokat. 1989. november 9-10-én a berlini fal leomlása a ke- let-közép-európai rendszerváltozás újabb fejezetét nyitotta meg. Az 1989. december 2-3-án lezajló máltai találkozó már a hidegháborús korszak végét jelentette. Párizsban, mint ahogy a többi nagyhatalom fővárosában, továbbra is a békés és nyugodt átmenet mellett tették le a voksukat, amelynek garanciáját a két német állam meglétében látták. Nem véletlen tehát, hogy 1989 decemberében Mitterrand útja az NDK-ba vezetett. 2008. nyár 139
