Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 2. szám - ELMÉLET - Szánthó Miklós: Jobboldal és neokonzervatívok az Egyesült Államokban
Szánthó Miklós neokonok hozzá fűzött deregulációs reményeit), és a két cikluson át is hivatalban lévő Ronald Reagan (1981-1989 között megvalósította a részleges deregulatív-adócsökken- téses gazdaságpolitikát, melyet utána reagenomicsnak kereszteltek el, s a Szovjetuniót végletesen megroppantó csillagháborús terv is az ő nevéhez fűződik). Reagan elnökségének idejére tehető a neokonok (legalábbis bizonyos fokú) hatalomra jutása a Fehér Ház adminisztrációjában, és a rövid ideig fennálló úgynevezett fuzionalizmus, amely a konzervatív irányzatok viszonylagos egységességét jelentette.104 A hidegháború alatt kialakult konzervatív külpolitika azon az alaptézisen nyugodott, hogy Amerika felelőssége nem áll meg határainál, hanem a világbéke előmozdítása érdekében intervencionalistának kell lennie a világ bármely táján, ahol a kommunizmus fenyegeti a demokratikus rendet. Az Egyesült Államok felismerte érdekét, miszerint is egy kétpólusú hatalmi rendszerben nem hátrálhat meg a Szovjetunióval szemben. Azért sem, mert akkor nemcsak Amerika, hanem az egész világ odavész. Egyféle „demokratikus imperializmussal" kevert „optimista patriotizmus" volt ez, miszerint ami jó az Egyesült Államoknak, az jó a világnak is. A neokonok ennek is egy agresszívabb változatát szorgalmazták: szerintük egy olyan sajátos elegyét kell alkotnia a multilateralizmusnak és az unilateralizmusnak, hogy az Egyesült Államok - bár kikéri partnerei véleményét egy esetleges külpolitikai akció ügyében - a támogatásuk nélkül is megvalósítja terveit, ha kell. Ezért tartották- tartják - hibásnak azokat az elképzeléseket, amelyek minden ügyben a nemzetközi jog szabályait és az ENSZ felhatalmazását veszik alapul. Az olyan neokon hívószavak, mint a „katonai erő" és a „hatalom" nagyobb súllyal esnek latba a nemzetközi konfliktusoknál, mint a konszenzus. Az antikommunizmus során kialakult konzervatív külpolitika - például a Committee on the Present Danger nevű lobbiszervezetnek olyan neokon tagjai voltak a Reagan- korszak alatt és óta, mint Norman Podhoretz, Jeanne Kirckpatrick vagy Max Kampelman- „átmentődött" a hidegháború utáni korszakra is. Amikor már többen a „történelem végét" az ideologikus korok letűntét jövendölték (mert hogy az unipoláris világban értelmezhetetlen a szembenállás fogalma, és a Szovjetunió összeomlása után az Egyesült Államok maradt az egyetlen világhatalom), a neokonok továbbra is fenntartották azt a tételüket, miszerint a béke fenyegetettsége nem csökkent, az Amerikai Egyesült Államok feladata továbbra is a „nyugati civilizáció" védelme, az univerzális amerikai értékek terjesztése és a sajátos realista - internacionalista politika folytatása: „Realism, in the service of American ideals."105 A feladat nem végeztetett be az által, hogy a kommunizmus világméretű térhódítása elbukott - meg kell akadályozni, hogy bármilyen más hatalom (értsd: ország) felemelkedjen, vagy bármilyen erő (értsd: terrorizmus) veszélyeztesse az Egyesült Államok szupremáciáját a világban (az antikommunizmus helyét tehát egyfelől „átvette" az antiterrorizmus, másfelől pedig elsődleges szemponttá vált a megszerzett „első hely" 118 Külügyi Szemle
