Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 2. szám - EURÓPAI UNIÓ - Molnár Anna: Európaizáció az olasz EU-koordináció tükrében
Európaizáció az olasz EU-koordináció tükrében igényt a reformokra. Az utóbbi másfél évtized intézményi reformjainak és ezzel együtt az Európai Parlament és az Európai Bizottság szerepének fokozatos növekedése ellenére az Európai Unió döntéshozatali rendszerében továbbra is a kormányok, azaz a diplomaták játszanak meghatározó szerepet. Az uniós joganyag szerepének és meny- nyiségének folyamatos növekedése azonban egyre inkább szükségessé tette, hogy a tagállamok racionalizálják az Európai Unió intézményeivel való kapcsolatuk rendszerét, és a diplomaták mellett az egyes szakminisztériumok és a közép- és alsóbb szintű közigazgatási egységek tisztségviselői is növekvő mértékben és hatékonyan kapcsolódjanak be az integrációs döntés-előkészítés folyamatába. Ennek a célnak a teljesítését Olaszországban az 1999-es kormányzati reform jelölte ki. Az új kormányzati szintű feladat- és hatáskörmegosztás célul tűzte ki a Miniszterelnöki Hivatal szerepének megerősítését a kormányszintű koordináció terén. Az 1999-es reform célja volt továbbá, hogy a Miniszterelnöki Hivatal koordinációs szerepét mind az európai ügyekkel kapcsolatos tárgyalásokat megelőző időszakban (fase ascendente), mind pedig az uniós joganyag tagállami szintű alkalmazása (fase discendente) terén megerősítse. Mivel nincs uniós szabályozás az integrációs ügyek intézésének módjára, illetve folyamatára, az integrációs ügyek intézésének szervezeti struktúrája és eljárási szabályai az egyes tagállamokon belül igen eltérően fejlődtek. Ennek ellenére az integráció elmélyülésével egyidejűleg megfigyelhető egyfajta egységesülés az egyes tagállamok koordinációs eljárásai és az ezt a folyamatot végző szervezetei között (európaizáció). Az európai intézmények és a döntéshozatali folyamatok folytonos változásai vitathatatlanul jelentős hatást gyakorolnak az egyes tagállamok állami és önkormányzati szerveire, és kikényszerítik egy hatékonyabb koordinációs modell alkalmazását.8 A tagállami szintű európaizáció során a nemzeti szint szerepét több tényező is befolyásolja: általánosságban azt mondhatjuk, hogy egyrészt az uniós intézmények és eljárások sokasága, másrészt pedig az eljárások összetettsége és szétfolyó jellege. Konkrétabban megfogalmazva ilyen tényező lehet: a tanács és az EB mellett működő nagyszámú bizottságban és munkacsoportban való részvétel, az ülésrendek fölött gyakorolható ellenőrzés nehézkessége és sok esetben hiánya, a nemzeti szinten meglévő koordinációs csatornák gyengesége vagy hiánya, az alkudozástól, kapcsolat- és koalícióépítéstől való függés, az unió növekvő méretének hatása, változó tevékenységstruktúrája, az egyre nagyobb mértékben szükséges képességek és szakismeretek, valamint az uniós intézmények közötti hatáskörbeli ellentmondások. A felsorolt európaizációs hatások következtében, illetve a kormányzati szervek proaktív koordinációs szerepének növekedése érdekében egyre több hasonló tendencia mutatkozik a tagállamokon belül, így például az EU-koordináció területén jelentősen növekedett a kormányfők szerepe.9 E folyamatban a külügyminisztériumok is központi szerepet töltenek be, hiszen az állandó képviseleteken keresztül közvetlen kapcsolatot tartanak az uniós intézményekkel, és az információáramoltatásban továbbra is meghatározó szerepük van. Megfigyel2008. nyár 59
