Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Réti György: Filippo Anfuso "Boldogtalan Magyarországa", avagy: egy olasz diplomata háborús emlékei hazánkról
Filippo Anfuso „boldogtalan Magyarországa lojális érzelmei miatt érdemeltek említést. Természetesen az admirális és a főhercegek ki nem állhatták egymást, és amikor a nyilvános szereplések alkalmából együtt voltak, a magyarok jól mulattak ennek a kiváló csoportnak egymás iránti alig rejtett ellenszenve miatt, és még fizetni is készek voltak ezért az élvezetért. A Magyarország kormányzójával való hivatalos kapcsolataimból többféle történetet őrzök, amelyeket ő maga mondott el. Az egyik, amelyet háromszor hallottam, egy tisztről szól, aki lovon ment át a befagyott Dunán. A szintén háromszor hallott másik történet egy japán kémről regél, aki amerikai hadihajókon volt pincér, majd 25 évvel később az amerikai admirális a japán flotta parancsnokaként, japán admirálisi egyenruhában látta viszont őt, a korábbi szolgáját. A harmadik egy a XIV. Lajos korából származó francia térképről szól, amely egész Erdélyt Magyarország részeként tünteti fel. Horthy kormányzó mindezt venetói dialektusban mesélte el nekem, amely az általa beszélt olasz nyelv volt. Egy adriai tengerész dialektusával beszélt és az érdemérmekkel borított majdnem király meggondolatlan folyékonyságával. Olykor németül fejezte be történeteit, egy Habs- burg-tiszt németségével, lágy bécsi akcentussal, amelyből annyira kiérződött a magyar nyelv, hogy inkább magyarul beszélő bécsinek tűnt. A kormányzó nem szerette a németeket, és azt az általános magyar nézetet képviselte, miszerint Hitlert az ördögbe kellene küldeni (csak nem volt kivel helyettesíteni). Tengerészként szerette az angolokat, és amikor németek látogatták meg, az angolok és szászok hasonlóságától becsapva, olykor a brit tengerészek hőstetteiről mesélt történeteket, amelyeket szász eredetű közönsége nem nagyon értékelt. Védelmezte a zsidókat, és imádta fiait, elannyira, hogy az elsőszülöttet a saját utódjává jelölte ki, amivel felháborodást váltott ki a Habsburg-csoport, sok magyar és minden német részéről. Katonai múltja elsősorban az olaszok elleni tengeri csatákból állt. Ezekről számos újabb venetói dialektusban előadott történetecskéje volt, amelyek - ha nem is jellemezte őket riválisának, a pesti Ferenc Józsefnek a lelkesedése - kiváltották rokonszenvünket. Amikor hivatalos apologétái kénytelenek voltak elmesélni az osztrák-magyar admirális tengeri hőstetteit, sajnálatos módon föllelkesedtek, elfelejtve azt, hogy az olaszok immár szívbéli szövetségeseik. És mivel - mint minden totalitárius és lovagi rezsimben - az admirális hőstetteit a lehető leggyakrabban adták elő, gyakran kényszerültem az újságok böngészésére és diszkrét lépések megtételére, hogy az admirálist dicsőítő jelzők ne lépjék túl szövetségünk kereteit,21 a katonai becsületet és Mussolini érzékenységét, aki köztudottan nagyon ügyelt ezekre a dolgokra. Az admirális ismert politikai múltját a következő szavakkal lehet röviden összefoglalni: a kommunizmus felszámolására és a Habsburgok egyidejű visszatérésére irányuló programból csak az elő részt segítette elő. A második részt illetően hagyta, hogy a Szövetségesek - eltávolít- va Habsburg Károlyt Szent István koronájától - fokozatosan elfogadják őt, az osztrák-magyar admirálist a korona őreként, hogy az ne kerüljön újból a korábbi császár fejére. Az admirális egy fehér lovat szerzett be abból a célból, hogy azon vonuljon be azokba a magyar városokba, amelyeket Románia és Szlovákia adott vissza Magyarországnak a bécsi Belvedere-palotában elfogadott döntés alapján. Minél inkább királynak érezte magát, és minél inkább neheztelt a németekre, annál inkább tudta, hogy ez a ló kemény német akadályokba fog ütközni, olyan drabális csendőrökbe, akik korlátozzák majd zabadagjait. 2008. tavasz 177
