Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Réti György: Filippo Anfuso "Boldogtalan Magyarországa", avagy: egy olasz diplomata háborús emlékei hazánkról
Réti György Anfuso memoárja hemzseg a Mussolinit felmentő vagy felmenteni akaró gondolatoktól, ezek közül a legjellegzetesebb talán ez: „Azt gondoltam, még ha Mussolini hibázott is, ki kell nyitni a szemét, nem pedig elősegíteni a háború elvesztését. Különösen azt nem tudtam elviselni, hogy miközben az emberek meghaltak érte vagy Itáliáért, egyesek mindent megtettek, hogy lenullázzák, vagy ami még rosszabb, ártalmasnak nyilvánítsák ezeket az áldozatokat."4 E gondolatsor alapvető hibája az, hogy az emberek százezrei többnyire nem önként mentek a halálba érte vagy Hitlerért. Feltűnő, hogy Anfuso memoárjában és jelentéseiben egyaránt szinte teljesen mellőzi a magyar-német kapcsolatokban ekkor központi szerepet játszó zsidókérdést. Számos jelentést szentel a Budapest és Berlin közötti nézeteltéréseknek, de erről csak futólag tesz említést. A legtöbb, amit erről a kérdésről ír 1943. május 20-i, a magyar-német ellentéteket taglaló jelentésében: „Kállay elismételte a félreértések krónikáját. Elmondta, hogy a fő akadályt azok az igények képezik, amelyeket a német kormány a zsidókérdésben terjeszt elő, amikor egyéb intézkedések között kéri a koncentrációs táborok létesítését a zsidók számára, ami egyébként technikailag kivihetetlen. "5 Talán nem túlzás az egyébként nagyon bőbeszédű Anfusóról leírni: nem volt antiszemita, de ahhoz nem volt elég bátorsága, hogy ezt az ekkor már ebben a kérdésben is Hitlerrel azonosuló Mussolininak kifejtse.6 Anfuso memoárjának és jelentéseinek egyik fő tanúsága, hogy Kállay különutas politikájának fő támaszát a fasiszta Itáliában remélte megtalálni, de az erőviszonyok eltolódása miatt Róma nem tudott ehhez jelentős támogatást nyújtani, csupán mérsékelni tudta Berlin gyanakvását és haragját. E sorok írója - meggyőződéses antifasisztaként - természetesen nem ért egyet Filippo Anfuso számos következtetésével (például Bárdossy László felmagasztalásával, Hitler és Roosevelt egy szintre hozásával, a fasizmus és a nácizmus bűneinek mentegetésé- vel, a holocaust szinte teljes negligálásával). Mégis, több mint fél évszázaddal a visszaemlékezések megírása után szükségesnek láttam, hogy a történészek és az érdeklődő olvasók számára magyar nyelven is közkinccsé tegyem az olasz diplomata érdekes és tanulságos kor-, kór- és körképét az 1942-1943-as évek Magyarországáról, belső és külső viszonyairól. Szólni kell néhány szót Anfuso stílusáról. A visszaemlékezéseket és a jelentéseket olvasva az a benyomás alakult ki bennem, mintha két különböző szerzőtől származnának. A memoár magas színvonalú „történelmi lektűrnek" minősíthető: többnyire érdekes és olvasmányos történelmi anekdoták sorozata, alapos és kevésbé alapos következtetésekkel. Ezzel szemben a jelentést író Anfuso stílust vált: a felkészült diplomata alaposságával elemzi a magyar bel- és külpolitika folyamatait. A „két Anfusót" összeköti a szinte minden olasz közíróra jellemző dagályos bőbeszédűség és homályosság. Az előbbi következtében a „Boldogtalan Magyarországról" szóló gyakran tíz-tizenkét soros körmondatokat a „boldogtalan fordító" kénytelen volt olykor három-négy mondatra bontva visszaadni.7 272 Külügyi Szemle
