Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Gecse Géza: Pánszlávizmus az orosz és a szovjet külpolitikában, 1914-1991
Pánszlávizmus az orosz és a szovjet külpolitikában 1914-1991 kus elvek szerint, az egyéni szabadságjogokat, a nemzetek önrendelkezését tiszteletben tartva kormányozni. Az 1945 áprilisában elhunyt Roosevelthez képest a helyébe lépő Truman amerikai elnökre ez az optimizmus azért kevésbé volt jellemző, de a nyugati közvéleménynek amúgy is idő kellett ahhoz, hogy észrevegye a sztálini vezetés igazi arcát. Annál is inkább, mert Sztálinék ügyeltek arra, hogy a nyugat-európai országok, illetve az Amerikai Egyesült Államok érdekeit közvetlenül ne sértsék.50 A szovjeteket az 1945 utáni időszakban alapvetően a háborús jóvátétel gyanánt hazaszállítható javak megszerzése érdekelte, és kétségtelen, hogy a számukra hatalmas áldozatokkal járó háború után nem volt bennük kellő empátia a megszállt területek lakosságának gondjai iránt.’’1 Az amerikaiak részéről a Roosevelt-féle „egy világ koncepciót" 1946 júliusára már tetten érhetően a „két világ elmélet", másként nevezve a „nyugati stratégia" szorította ki: Washingtont fokozatosan nem egész Európa, hanem csupán annak nyugati része kezdte érdekelni. A sztálini vezetést viszont Németország után az úgynevezett „közteseurópai" térség, amelyet 1945 után Kelet-Közép-Európának, illetve Kelet-Európának nevezhettünk. 1945- ben szovjet csapatok állomásoztak Königsbergben, Budapesten, Bécsben és Berlinben. 1946- ban a Szovjetunió ellenőrizte egész Kelet-Európát. A klasszikus (pán)szláv elképzeléseknek megfelelően a térséghez tartoztak a nem szláv magyarok, albánok és románok is. Annak ellenére, hogy a második világháború után kialakult államhatárok többnyire ismét a klasszikusnak számító pánszláv elképzelések szerint alakultak, el kell ismerni, arra eredetileg sem a 19. századi orosz pánszlávok, sem pedig a szovjetek nem gondoltak, hogy Königsberg Kalinyingrádként közvetlenül Oroszország része lesz, mint ahogy azzal sem számoltak, hogy Németország keleti része a Szovjetunió érdekszférájához fog tartozni. ASzovjetunió 1945 után megtartotta valamennyi, a Molotov-Ribbentrop-paktumban megszerzett hódítását, és 1945 júniusában egy Csehszlovákiával kötött szerződésben02 - mint „ősi ukrán földet"53 - magához csatolta Kárpátalját.54 Dél-Dobrudzsában, Bulgária és Románia között érvényben maradt az 1940-es craiovai békében meghúzott határ,55 ebben a szláv rokonszenven kívül annak is szerepe lehetett, hogy a bolgárok nem harcoltak a második világháborúban a szovjetek ellen, míg a románok igen. A Szovjetunió szemében a „kelet-európai" térségen belül Lengyelország, Jugoszlávia, Románia56 és Bulgária mellett Csehszlovákia volt „igazán fontos", részben a németkérdés, részben pedig geostratégiai szempontok miatt. Mindemellett a szovjet vezetés szándékosan kereste a térségben a feszültséggerjesztő tényezőket, hogy a térség államai közvetlenül Moszkvához forduljanak sérelmeik orvoslásáért, hogy ekképp a Moszkvától való függésük minél erősebb legyen.57 Sztálinék nemcsak a szláv országokat, hanem a (pán)szláv mozgalmat is kitüntető figyelemben részesítették. 2008. tavasz 151
