Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - ELMÉLET - Rónay Miklós: A katolikus egyház egységes nemzetközi szerződő fél
A katolikus egyház egységes nemzetközi szerződő fél nem vizsgál felül nemzetközi szerződéseket. Vagyis a két kormányzati szerv eltérő véleményt formált egy külpolitikai ügyben. Ettől - nézetem szerint - Magyarország egységes nemzetközi jelenléte, pláne a magyar állam egységes nemzetközi jogalanyisága nem szenvedett csorbát. Az államok esetében szokásos fellépésnél nagyobb fellépési egységességet mindenképpen túlzás volna az egyháztól elvárni. Az igazi kérdés a diplomáciáikig, nemzetközi jogilag releváns tevékenységben elérhető egységesség elégséges voltának kérdése. Ahogy hivatkoztam, a katolikus egyház nemzetközi szerződései kialakításában kimutatható, hogy az egyháznak van saját, következetes szerződési politikája. Az egységes politikaalkotás pedig egységes irányítást feltételez. Ennek intézményi megjelenése, hogy az egyes államokkal mint tárgyaló felekkel - a helyi nunciuson mint tárgyaló személyen keresztül - egységesen a szentszéki Államtitkárság Államokkal való Kapcsolatok Részlege tárgyal. Ez pedig a szerződésekben következetesen elgondolt, konzisztens szerződési politikát folytat. Az egyház alkotmányjogi elemzésével azt tapasztaljuk, hogy az egyház kormányzati rendszerének éppen az a legegységesebb része, ami a nemzetközi kapcsolatok szempontjából a legrelevánsabb. Ennek az a magyarázata - a részletező jogtörténeti összehasonlító munkát mellőzve -, hogy a ins publicum canonicum, vagyis a kánoni közjog, eleve azért jött létre a 16. században, azért különült el a kánonjogon belül önálló jogi ágazatként, hogy az egyház külkapcsolatait azzal segítse, hogy az egyház egységességét a római jogon alapuló, vagyis klasszikus, minden aktor által érthető módon demonstrálja. Kimutatható, hogy a kánoni közjog olyan jogi formációkat, megoldásokat, terminológiát honosított meg az egyházjogban, ami az államok konstitucionális szerkezetének, alkotmányjogának sajátosságai. Ezt - mint egyházi tudomány - annak szem előtt tartásával tette, hogy az általa bevezetett közjogi megoldásoknak az egyház ekkleziológiai önreflexiójának keretein belül kellett maradniuk. így a kánoni közjog teológiailag nem módosította az egyház szerkezetét (hiszen a jog az egyházban mindenestől a teológiai szféra alatt van), hanem éppen az igen régi ekkleziológiai reflexiót fordította a minden európai - és római jogon nevelkedő - közjogász számára érthető jogi alakzatokkal, frázisokkal interpretálttá. Abban az időben az abszolutista kormányzási technika volt a korszerű, az előre mutató, és a világi szuverének úgy alakították jogi szerkezetüket, hogy abban az egységesség, a konzisztencia magas foka, a hatalom koncentrációja mint konstitucionális elv érvényesüljön (biliárdgolyó állapotra törekvés). Ez az egyház akkori ekkleziológiai önreflexiójával jó egyezést mutatott, így a kívülről átveendő formák eleve elég kompatibilisek voltak a befogadó ekkleziológiai anyaggal. Az egyház a ius publicum canonicum kialakulásával ennek az egész akkori világban végbemenő alkotmányjogi fejlődési tendenciának természetes részese volt. Ezért van az, hogy ha egy állami alkotmány- jogász beletekint az egyházi alkotmányjogba, akkor azt formájában, az általa használt jogi technikákban az államiakhoz igen hasonló rendszerűnek és működtetésűnek fogja találni, 2008. tavasz 137