Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - ELMÉLET - Rónay Miklós: A katolikus egyház egységes nemzetközi szerződő fél
Rónay Miklós szuverén jogrendje alá, hanem azért, mert a bíborosok hivataluknál fogva vatikáni állmapolgárságot is kapnak, és külföldi állampolgársága miatt nem lehetett volna őt a magyar államnak letartóztatnia. Ez az érvelés azonban téves. Az ENSZ-nek ugyanis azt is tudnia kellett, hogy többes állampolgárság esetén (és ez az) azok nem játszhatók ki egymás ellen, vagyis nem lehet a másik állampolgárságra hivatkozva kibújni az egyik szuverén eljárása alól. Tehát az ENSZ szerint a magyar államnak nem emiatt nem lehetett volna őt letartóztatnia, hanem - kizárásos alapon - mégiscsak azért, mert az egyház szuverén jogrend, amellyel a magyar államnak nemzetközi jogi formulák alapján kell kommunikálnia.) 2. Világosan látszik, hogy a Szentszék érzékenyen reagál arra, ha a helyi püspökök - akár nyomás hatására is - megkísérlik az egyház diplomáciai képviseletét. Az 1950-es megállapodás - álláspontom szerint - magánál a jognál fogva semmis, hiszen olyanok írták alá, akinek arra joghatóságuk nem volt. Az aláírók joghatóságának bármilyen módon való feltételezése (például külső nyomásra vagy a Szentszéktől való elzártságra, vagy bármi másra való hivatkozással) is ki van zárva, mert a Szentszék egyértelműen jelezte, hogy a szükséges joghatóságot a püspököknek nem delegálja. A központi, vagyis szentszéki diplomáciai képviselet éppen az ilyen nehéz helyzetekben jelent tárgyalási előnyt a helyi püspökök általi képviselettel szemben. Tehát a Szentszék részéről mindenképpen külpolitikai hiba lett volna a joghatóságot delegálni. Ennek ellenére a rendszerváltás idején a Püspöki Konferencia és a magyar állam - valószínűleg a politikai konszolidáció egy gesztussal való kifejezéséül - formálisan felbontották, de egyértelműen nem mint nemzetközi szerződést. 3. A magyar kormányt kevéssé izgatta, hogy a megállapodás formáljogilag érvényes vagy semmis, mert azért volt rá szüksége, hogy a magyar társadalom felé az egyház fokozatos meghunyászkodását kommunikálja.44 Az ilyen eljárás azonban mindig csak a diktatórikus rendszerekre jellemző. Egy-egy állami politikai attitűdöt mindig jól jellemez az, hogy az egyházzal szemben hogyan viselkedik. Amikor egy megállapodást azért kötnek, hogy utána valódi együttműködés legyen, azt nem ilyen módszerekkel kötik meg, hanem olyanokkal, amelyek a leendő együttműködést bevezetik, felépítik, elkezdik. Az egységes külügyi képviselet Az egyháznak ez az önvédelmi mechanizmusa (eleve a külügyi természetű kapcsolat- tartás a helyi államokkal, nemzetközi szerződések) azért fontos, mert az egyház a világi szuverének területén él, a világi szuveréneknek van katonai erejük, az egyháznak pedig nincs. Ha az egyház nemzetközi kapcsolatainak történetét hosszan elemeznénk, láthatóvá válna, hogy maga a nemzetközi jelenlét, a külügyi kapacitás a Római Birodalom összeomlása utáni időszakra megy vissza, mely helyzetnek az egyház természetes részese volt. Az, hogy az egyház ilyen módon kezdett a világi hatalmakkal kommuni134 Külügyi Szemle
