Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - ELMÉLET - Rónay Miklós: A katolikus egyház egységes nemzetközi szerződő fél
A katolikus egyház egységes nemzetközi szerződő fél érti, azt ismerte föl, hogy valami olyasmi, ami számára pozitív externáliát nyújt, és aminek megkapásához/növeléséhez neki érdeke fűződik. Itt elsősorban a lelkipásztori tevékenységgel (az 1997-es szerződés szóhasználata szerint a hitélettel) kapcsolatos finanszírozásra gondolok, mert az iskolafenntartás és hasonlók esetében ennél könnyebben is megérthető, hogy ott egyszerűen közfeladat átvállalásáról van szó. 2. Anélkül biztosan nem köt szerződést senki, hogy előzetesen ne győződött volna meg, hogy a másik fél képes lesz a szerződést betartani. Ez a konkordatárius szerződések esetében azt jelenti, hogy a szerződő állam arról van meggyőződve, hogy a Szentszék képes lesz az illető állam területén élő katolikus egyházrészével végrehajtatni a szerződésben foglaltakat. Magával a szerződés megkötésével tehát az állam elismeri a katolikus egyház globális és anacionális jogrendjének jogi hatékonyságát, az annak működési/működtetési biztonságába vetett politikai/jogi bizalmát. Nem volna logikus azt állítani, hogy egy állam a szerződéskötés tényével csak azt ismerné el, hogy a Szentszék az illető ország területén élő egyházrészével lesz képes végrehajtatni a szerződést, de más országok területén nincs a katolikus egyház jogrendjének megfelelő hatékonysága. Sőt, a gyakorlat éppen az, hogy egy ország kormányzata, egy tervezett szerződéskötés előtt tanulmányokat folytat abban a tekintetben, hogy hogyan is kell ilyen szerződéseket kötni, milyen lesz a végrehajtás biztonsága stb. Azt, hogy a területén élő egyházrésszel a Szentszék képes lesz-e végrehajtatni az abba foglalandókat, abból jelzi előre, hogy megnézi, hogy képes volt-e a többi országgal kötött szerződéseit végrehajtatni, azoknak az országoknak a területén. Ha azt tapasztalja, hogy a katolikus egyház jogrendje eddig, ott képes volt hatékonyan működni, megkötött szerződéseit körkörösen, az összes szerződő állam területén élő egyházrészével meggyőző hatékonysággal és rendszerességgel, vagyis megbízhatóan végrehajtatni, akkor kialakul benne az az előzetes bizalom, hogy ennek a szerződésnek is meglesz a végrehajtási biztonsága. így magával a szerződés megkötésével azt ismeri el, hogy a Szentszék képes az egész világon elterjedt katolikus egyházban végrehajtatni a nemzetközi szerződéseket, hiszen legkésőbb addigra, mire az illető állam a szerződés megkötéséhez ér, ez a meggyőződés ki kell, hogy alakuljon benne. Szoros jogi értelemben lehet úgy értelmezni, hogy ez az értelmezés túlzottan kiterjesztő, és csak a Szentszék és az adott ország területén élő katolikus egyházrész relációjában áll fenn ez a jogrendi hatékonyságra vonatkozó állami elismerés/bizalom, a nemzetközi kapcsolatok tudomány nézőpontjából, a kül- ügyek gyakorlata, működése szempontjából azonban ez az értelmezés nyilvánvalóan értelmetlen volna, hiszen az illető állam előzetes bizalma éppen a precedensek, illetve azok meggyőzően nagy száma alapján alakult ki. Ezáltal a szerződő állam elismeri az egyház globális és anacionális jogrendjének hatékonyságát, és így nyilván a létezését is, akkor is, ha ezt a szerződésben expressis verbis nem írja le. A szerződés megkötésekor tehát az adott állam úgy viszonyul a Szentszékhez, mint az egész világon elterjedt katolikus egyház kormányzatához és így a területén élő ka2008. tavasz 121
