Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - ELMÉLET - Peterecz Zoltán: Az unilateralizmus az amerikai külpolitikában
Az unilateralizmus az amerikai külpolitikában ilyen határozatot), de akkor nem voltak annyira finnyásak az európaiak. Azóta is arra a bizottsági jelentésre utalnak, amely ezt a háborút „jogtalan de legitim"-ként jelölte meg. Most pedig illegitimitással vádolják az Egyesült Államok iraki jelenlétét. Nem csoda, ha Amerika szkeptikus Európával szemben. Ez persze nem segít a további vitás esetek megítélésében. Szerencsére anarchiáról túl korai lenne beszélni, mint ahogy arról is, hogy Irak lesz-e második Vietnam. A jelenlegi iraki helyzetet gyakran hasonlítják a vietnami kudarchoz. Igaz, a katonai beavatkozás nyomán ott is hosszas gerillaháború alakult ki az „megszállók" ellen, ami súlyos veszteségeket okozott, és az amerikaiak nem tudtak látványos sikereket elérni. A hadithai esetet is sokan a hasonlóságok sorába rakják. De talán fontosabbak a különbségek. A legnagyobb differencia a két katonai beavatkozás között az, hogy míg a Délkelet-Ázsiában a „dominóelvet" magukévá tevő elnökök csupán érzékelték a veszélyt, ami persze elsősorban ideológiai volt, addig szeptember 11-én tényleges támadás történt amerikai földön, még ha e támadás Irakhoz fűződő kapcsolata a legjobb esetben is megkérdőjelezhető. A katonai lépés Vietnamban vereséggel és megalá- zottsággal ért véget, és pont az ott elkövetett hibák nyomán született meg az 1980-as években a Weinberger-kritérium és a Powell-doktrína.79 Mindkettő a legközelebbi háború sikeres kereteit akarta megteremteni: a katonai túlerő használatát, a közvélemény támogatottságát és egyértelmű kivonulási stratégiát. Ebből a szempontból is más ez a háború: noha a gerillaharc folyik, az országot megszállta és felügyelete alatt tartja az Egyesült Államok; vereségről nem lehet beszélni. Csakúgy, mint Vietnamban, Amerika unilateralista módon kezdte meg a háborút Irakban is, saját küldetési lázától fűtve egy ellenséges ideológiával szemben.80 De a döbbenetesen nagy katonai erőfölény és gyors győzelem ellenére nincs egyértelmű kivonulási stratégia.81 Az a folyamatos veszteség, amit az amerikai katonák szenvednek el Irakban, egyre több amerikai számára tűnik elfogadhatatlannak. Ez is nagy változás Vietnamhoz képest. Ott, összehasonlítva Irakkal, a veszteségek hatalmasak voltak, mégis, az emberek inkább morális alapon voltak a háború ellen. Jelenleg az amerikai csapatok vesztesége töredéke csupán a vietnaminak. Annak ellenére, hogy az amerikai polgárok többsége talán egyetért a célokkal, amiért a háború folyik, az elesett katonák száma így is tói magas ár a nemzet legnagyobb részének. A hirtelen kivonulás viszont szóba sem jöhet; csak stabil kormány és működő piac, azaz a demokrácia alapjainak biztosítása után hajlandó Amerika távozni. Az üzenet, amelyet egy gyors csapatkivonás hordozna, szörnyű lenne az Egyesült Államoknak. Amerika szerint bármilyen gyengeség részükről csak bátorítaná a terroristákat: „Valóban, a terroristák jobban felbátorodnak a gyengeség látszatán, mint a határozottság demonstrációján."82 Az amerikai erőnek gyorsnak és határozottnak kell lennie, máskülönben a következmények katasztrofálisak lehetnek a szabad világ számára. Egy gyors unilateralista lépés sokkal többet érhet, mint egy lassú és hatástalan multilateralista próbálkozás. 2008. tavasz 109
