Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - ELMÉLET - Peterecz Zoltán: Az unilateralizmus az amerikai külpolitikában
Peterecz Zoltán Az Egyesült Államok és az ENSZ kapcsolata sosem volt „boldog házasság". Habár a szervezetet amerikai kezdeményezésre hívták életre, alapokmányát San Franciscóban írták alá, és a központja is Manhattanben van, ahogy teltek az évtizedek, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem tudja betölteni az Amerika által neki szánt szerepet. A második világháború után az Egyesült Államok hitet tett az új szervezet mellett, és azt várta, hogy a Németország és Japán feletti győzelem után a demokrácia lesz az egyetemes formula a világ országaiban.39 Az ENSZ azonban egyre inkább kezdett egy vitafórumhoz hasonlítani, ahol mindenki megpróbálja érvényesíteni a saját érdekeit. Éles kontrasztban a húsz-egynéhány eredeti alapító taggal, mára már csaknem 200 tagállam van, s közülük sokan nem tekintik barátjuknak az Egyesült Államokat. Köszönhetően a szervezet felépítésének, ezen országok, már csak számbeli fölényük miatt is, gátolhatják az Egyesült Államokat a diplomácia területén, mint az történt az Emberi Jogok Bizottságának hírhedt esetében is, ahol az amerikai tagot kiszavazták a bizottságból, és két olyan országot szavaztak be, Szudánt és Sierra Leonét, ahol az emberi jogok tiszteletben tartása sosem állt túl najgy tiszteletben, ráadásul Líbia lett a bizottság soros elnöke. Nem csoda, ha az Egyesült Államok ezt a fajta multilateralizmust viccnek tartja, és úgy gondolja, hogy mindez csak az ő érdekei ellen és rovására működik. Ez természetesen nyilvánvaló túlzás, de tény, hogy az ENSZ-határozatok megszületése sokszor fájdalmasan lassú folyamat, és a legtöbb esetben a kívánt hatást sem érik el.40 A világot és az Egyesült Államokat fenyegető veszélyek, hangzik az amerikai érvelés, nem hagynak időt vitára apró és lényegtelen részletek felett, amikor konkrét lépések szükségesek.41 Ennek eredménye az, hogy Amerika inkább hajlandó katonai erejét használni, akár egyoldalúan és megelőző jelleggel, ha ezt így találja szükségesnek.42 Minden egyéb hatalmi dimenzióban, diplomáciában, gazdaságilag és kulturálisan is az Egyesült Államok prominens helyet élvez a világban, de vannak kihívói. A hatalom katonai szegmense az, ahol az Egyesült Államok vetélytárs nélkül áll43 Az amerikai vezetés természetszerűleg úgy érzi, hogy kötelessége minden lehetségest megtenni, hogy megvédje az amerikai nemzeti érdekeket, különösen a biztonságpolitika területén. Erre pedig az egyedülállóan erős hadsereget tartja a legalkalmasabbnak. Mindez nem jelenti azt, hogy az Egyesült Államok az ENSZ nélkül akar cselekedni. Pont ellenkezőleg, Amerika ENSZ-felhatalmazással kíván lépni, így biztosítva nagyobb politikai legitimációt és valamennyi teherátvállalást mások részéről.44 De azon gyakori hangzatos amerikai megnyilvánulások ellenére, hogy az Egyesült Államok fontosnak tartja az ENSZ-t és a nemzetközi együttműködést, félreérthetetlenül közli, hogy saját nemzetbiztonsága elsőbbséget élvez: „Amerika sosem fog engedélyt kérni, hogy országunk biztonságát megvédjük."45 Egyszerűen fogalmazva, az ország biztonságát nem lehet kockára tenni csak azért, mert mások nem osztják ugyanazt a felfogást. Ha mások követik az Egyesült Államokat, azt szívesen fogadják; ha senki sincs velük, Amerika nem hőköl vissza attól, hogy egyedül cselekedjen az ország vélt biztonsági 104 Külügyi Szemle
