Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2008 (7. évfolyam)
2008 / 1. szám - ELMÉLET - Peterecz Zoltán: Az unilateralizmus az amerikai külpolitikában
Az unilateralizmus az amerikai külpolitikában érdekeinek a védelmében.46 Multilateralizmus a la Amerika nem más, mint a „bátrak koalíciója". Ennek eredménye, hogy amíg a demokrácia nem egy mindent átfogó szemlélet a földgolyón, az Egyesült Államok hajlandó, sőt úgy érzi, köteles utat mutatni a nemzetközi közösségnek. Ez azért is szükséges, mert határozott vezetés nélkül a többi ország nem cselekszik: „Ha országunk nem vezeti a szabadság ügyét, azt más nem fogja";47 „a nemzetközi közösség akkor a legelkötelezettebb ilyen [katonai] akcióban, ha az Egyesült Államok játssza a vezető szerepet."48 Sőt egyesek szerint pont az amerikai „unilateralizmus az egyenes út a multilateralizmushoz", ami azt jelenti, hogy a többi ország majd követni fogja Amerikát.49 Wolfowitz pedig így fogalmaz: „Valójában az Egyesült Államok eltökéltsége, hogy függetlenül cselekedjen, és azon képessége, hogy ezt meg is tegye, növelni fogja annak esélyét, hogy a kívánt konszenzust valósítsa meg."30 Az Egyesült Államokat nem zavarja, ha az ENSZ-tagállamok többségének véleménye ellen tesz, sőt, ebben még pozitívumot is képes felfedezni. Az Egyesült Államok szintén szentül hiszi, hogy értékrendszere megkérdőjelezhetetlen, és a történelem az ő oldalán áll: „Amerika a világ nélkülözhetetlen nemzete";51 „Az amerikai értékek univerzálisak";52 „A mi ügyünk igazságos, és folytatódni is fog."53 Míg a hidegháború évtizedei alatt ezt a fajta amerikai idealizmust sakkban tartotta a Szovjetunió, addig az 1990-es években ez az álláspont kiszakadt a retorika börtönéből, és teljes erejével zúdult a világra. Ma Amerika nem tolerálja, hogy kudarcot vallott államok, amelyek hajlamosak a regionális problémákat világméretűre duzzasztani, vagy olyan országok, melyek múltja nem a demokráciáról szól, megpróbálják megmondani az Egyesült Államoknak, hogy mit tehet, és mit nem. Leegyszerűsítve, az ENSZ, melynek csaknem 200 fős tagsága közül oly sokan kifejezetten elnyomó és despota rezsi- mek, nem tekinthető morálisan legitimnek, és ezért nem bírhat vétójoggal az Egyesült Államok érdekei felett. Az a hipokrita multilateralizmus, amelyet egy ilyen szervezet hoz létre, csak csökkenti Amerika mozgásterét, így az Egyesült Államoknak muszáj saját kezébe venni a dolgokat: „A világban, amelyben élünk, az egyetlen út, ami a biztonsághoz vezet a cselekvés útja. És ez a nemzet cselekedni fog."54 Ebből a szempontból tekintve az Egyesült Államok valójában rá van kényszerítve az unilateralista szerepre. Szoros kapcsolat van az amerikai értékek tévedhetetlenségébe vetett hit és a „másik", az ellenség „gonoszként" való ábrázolásában. Ez mélyen gyökeredző szó- és képbeli megjelenítése az ellenséges rezsimeknek. A bipoláris rendszer kialakulásával és annak eltűnése után is a „gonosz"-t mint jelzőt gyakran aggatták az ellenségre. Ronald Reagan a Szovjetuniót nevezte a „gonosz birodalmának" 1983-ban.55 2000-ben „egy modern republikánus külpolitika felismerje], hogy még mindig létezik a gonosz - olyan emberek, akik gyűlölik Amerikát és az ideákat, amelyekért kiáll".56 George W. Bush pedig így fogalmazott: „Az ilyen államok [Irak, Irán és Észak-Korea] és terrorista szövetségeseik alkotják a gonosz tengelyét, és fegyverkeznek, hogy megfélemlítsék a világot";57 „Megismertünk olyan igazságokat, amelyeket sosem fogunk megkérdőjelezni: a go2008. tavasz 105
