Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - KÖNYVEKRŐL - Gazdag Ferenc: Egy könyv, mely nem az, amit a címe ígér (Deák Péter szerk.: Biztonságpolitikai kézikönyv. Budapest: Osiris, 2007)
Egy könyv, mely nem az, amit a címe ígér: Biztonságpolitikai kézikönyv a szakirodalom java része ezt nem a biztonságpolitika címszó alatt tárgyalja. Hogy odatartozik-e, erről megfontolható érvek találhatók mindkét oldalon. De a döntésnek, hogy a közbiztonság szerepeljen a kötetben, más következménye is lett, jelesül egy sor politikai természetű elem megjelenése. Az még érthető egy magyar nyelven kiadott kézikönyv kapcsán, hogy kitér a specifikus magyar kérdésekre. A Magyarország belső és külső pozíciói, a védelempolitika trendjei című fejezet megadja ezt az áttekintést. De nagyon kilóg a kézikönyv dimenziójából A magyar biztonságpolitika jövőképe, programok, nemzetközi kötelezettségek, szerepvállalások című 9. fejezet, amely a „prognosztizálható helyzetre és az ajánlható prevenciós lépésekre" helyezi a hangsúlyt. Kézikönyvek nem szoktak prognózisokkal foglalkozni, különösen nem azzal a politikai felhanggal, amely ebben a fejezetben érzékelhető. Ezen a ponton a kötet szerkesztője nyilván összekeverte az információnyújtást a politikai tanácsadással. További megjegyzések 1. A szerkesztő Deák Péter által készített fejezetekben nem találni hivatkozásokat. Ez magyarázhatatlan, különösen a meghatározások esetében. Elemi szakmai követelmény ugyanis, hogy definíciók készítésekor elsőként a már kidolgozott-használatban lévő, esetleg vitatott, ámde mások által készített tartalmakat és értékeléseket vonultatjuk fel. Ezek áttekintése után lehet megfogalmazni a saját javaslatokat, s rögzíteni a saját álláspont különbözőségét vagy azonosságát a meglévő iskolák érvrendszerével. Ha egy szakkönyv ezt nem teszi meg, két feltételezés marad: a szerző vagy valameny- nyit elutasítja, vagy egyszerűen nem ismeri azokat. 2. Rendkívül zavaró a lábjegyzetek használatának módja. A kötet végén az egyes fejezetek szerzői által alkalmazott lábjegyzeteket egyszerűen összemásolták, viszont az egyes szerzők a lábjegyzetet különféleképpen értelmezték: hol klasszikus hivatkozásnak, feltüntetve a hivatkozott mű szerzőjét, címét, oldalszámát, hol magyarázó jegyzetnek, amikor pótlólagos információt kívántak rögzíteni, hol pedig egyszerűen a főszöveg folytatásának, ami érthetetlen egy kézikönyvben. 3. Több gond is adódik a Jegyzetek, a Felhasznált irodalom és az Ajánlott irodalom részekben található bibliográfiai tételekkel. A Felhasznált irodalom jegyzéke nem tartalmazza a lábjegyzetekben hivatkozott munkákat. Az Ajánlott irodalom jegyzéke viszont a kötet fejezetbeosztása szerint önkényes felosztásban ajánlja az adott fejezet témájához a szakirodalmat. A kötet szerkesztőjének A félelem ellen című tanulmánygyűjteménye például láthatóan szinte mindegyik fejezethez képes muníciót adni. 4. Külön fejtörést okoz a Függelék fejezet összeállítása és az egyes részek tartalma. A Jelentős nemzetközi konferenciák és megállapodások részben például jelentős egyezménynek minősül az 1919-es versailles-i szerződés, de az egy évvel későbbi trianoni szerződés már nem. Rejtély az is, hogy a versaillesi szerződés forrásaként miért kell a Yale Egyetem honlapjára hivatkozni, mikor a kötet 24. lábjegyzete hivatkozik Halmosy Dénes szö2007. nyár-ősz 277
