Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - ENERGIAPOLITIKA - Faragó Tibor: A globális éghajlatváltozás veszélye és a nemzetközi együttműködés
A globális éghajlatváltozás veszélye és a nemzetközi együttműködés bályok. Az említett nemzetközi emissziókereskedelemről például csupán egyetlenegy általános tartalmú bekezdés szólt a jegyzőkönyvben. Ezekről a részletes szabályokról több mint három évig tartó, néha drámaian feszült tárgyalások után 2001-ben született megállapodás. A fokozódó érdeklődés jellemzésére: a 2000. évi hágai ülésszakon mintegy tízezer ember vett részt a kormányok, nemzetközi szervezetek, nem kormányzati szervezetek (köztük nagy számban a civilek és az üzleti világ), a sajtó képviseletében. 2001 őszén jelent meg az Éghajlat-változási Kormányközi Testület harmadik értékelő jelentése: ez még nagyobb bizonyossággal állította, hogy a földi éghajlat melegszik, az eddig megfigyelt változások nagyrészt az emberi tevékenységnek tudhatok be (tehát nem egyszerűen természeti eredetű és esetleg csak átmeneti változásról van szó), és az évszázad végéig becsülhetően nagyfokú változások történhetnek a földi környezet állapotában. A hatálybalépés azonban késett. Végül 2004 végén döntött az orosz vezetés a csatlakozásról, ami a jegyzőkönyv egy sajátos rendelkezése miatt elengedhetetlen volt a hatálybalépéshez. Ez az „elhíresült" nemzetközi jogi eszköz 2005. februártól hatályos lett, szinte az utolsó pillanatban ahhoz, hogy a 2008-2012 közötti „kötelezettségvállalási időszakra" valóban fel lehessen készülni. Az EU vezetői viszont olyannyira bíztak ebben, hogy erre az időre már előkészítették a közösségi „belső" emissziókereskedelmi rendszert, és ez kötelezővé vált az újonnan csatlakozó tagállamokra is. Napjainkra már több mint 160 állam részese a kiotói jegyzőkönyvnek, és a végrehajtásával összefüggő sokrétű feladatok mellett megkezdődtek az egyeztetések a jövőről, azaz arról, hogy mit kellene tenni 2012 után. Az újabb tudományos eredmények figyelembevételével az Európai Unió vezetői már 2005-ben állást foglaltak, amely szerint el kell kerülni, hogy a földfelszíni átlagos hőmérséklet emelkedése a 2 Celsius-fokot meghaladja a „preindusztriális" időszak hőmérsékletéhez képest. Ez pedig csak úgy érhető el, ha a globális kibocsátások csökkenni kezdenek néhány évtizeden belül. Ennek az az egyik feltétele, hogy a fejlett államok a következő évtized végére már 15-30 százalékkal csökkentik kibocsátásukat (3. ábra). 2005 végén Montrealban került sor az ENSZ-egyezményben és a kiotói jegyzőkönyvben részes felek találkozójára. A legnagyobb vita már arról folyt, hogy milyen módon kezdődjenek meg - és egyáltalán mely országokra vonatkozzanak - a tárgyalások a 2012 utáni teendőkről. Megállapodást ismét csak legmagasabb szintű beavatkozással sikerült elérni: a montreali tárgyalások utolsó éjszakáján előbb London és Washington között volt „forró drót", majd Ottawa és Moszkva között. 2007. tavasz 89
