Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - ENERGIAPOLITIKA - Faragó Tibor: A globális éghajlatváltozás veszélye és a nemzetközi együttműködés
Faragó Tibor eredetű" kibocsátásában különböző mértékben vesz részt az energiatermelés és -fogyasztás, beleértve a közlekedési célú energiafogyasztást (fosszilis eredetű tüzelő- és üzemanyagok), a cementipar, a vas- és acélipar, az alumíniumgyártás, az erdőgazdálkodás, az állattenyésztés, a rizstermesztés stb. Az egyezmény 1994-ben lépett hatályba, és napjainkra a világ minden állama csatlakozott hozzá. (Az egyértelműség kedvéért: az egyezménynek minden fejlett állam, s közöttük az Egyesült Államok is részese; az Egyesült Államok és Ausztrália a későbbi kiotói jegyzőkönyvhöz nem csatlakozott.) A „nem elég" időszak: 1993-1997 Az egyezményről - pontosabban a kibocsátások szabályozására vonatkozó konkrét rendelkezésről - már megkötésének pillanatában világos volt, hogy „csak" a kezdetet jelenti, hiszen egyrészt a fejlett államok egyelőre néhány évre vállalták a globális éghajlatváltozás veszélyét előidéző kibocsátás „befagyasztását", másrészt elismerést nyert, hogy a fejlődő államok egy főre számított kibocsátásai kisebbek, és kibocsátásaik a fejlődésükhöz szükséges mértékben tovább fognak még nőni. Mindebből nyilvánvaló volt, hogy globális szinten a környezetre gyakorolt hatás legfeljebb valamelyest mérséklődni fog, de - újabb nemzetközi megállapodás híján - legkésőbb az ezredfordulót követően még jobban fog erősödni. Ezért az egyezmény keretében a felek arról is megállapodtak, hogy a konkrét kibocsátásszabályozási rendelkezéseket, illetve azok elégségességét értékelik, az egyezmény hatálybalépését követően felülvizsgálják, majd azután rendszeresen, amíg nem teljesül az egyezmény célkitűzése. Az 1994. évi hatálybalépés után az egyezményben részes felek konferenciájának (az egyezmény döntéshozó testületének) első ülésszakát Berlinben tartották: Ezen 166 állam delegációja vett részt, s az ügy fontosságát, az esemény jelentőségét talán ennél is jobban jelzi, hogy 1700 újságírót regisztráltak. (A magas szintű szakaszt Kohl kancellár nyitotta meg; a konferencia elnökének egyéves időszakra Angela Merkel akkor környezetvédelmi minisztert választották meg.) A résztvevők között egyetértést volt abban, hogy további lépésekre van szükség a mind kockázatosabbnak látszó környezetváltozás elkerülésére, de a teendők módjáról és mértékéről az egyes országcsoportok véleménye nagyon eltért. A végül elfogadott berlini mandátum szerint meghatározott keretek között kormányközi tárgyalásokat kell kezdeni azzal a céllal, hogy 1997-re elkészüljön egy új megállapodás. A berlini ülésszak azt is igazolta, hogy az éghajlatváltozás veszélyének problémája bekerült a kiemelt jelentőségű világpolitikai ügyek sorába, két okból: * a becsült következményei alapján súlyosan érintené a globális biztonságot, a különböző régiókban élő társadalmak életkörülményeit; 86 Külügyi Szemle
