Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - ENERGIAPOLITIKA - Faragó Tibor: A globális éghajlatváltozás veszélye és a nemzetközi együttműködés
A globális éghajlatváltozás veszélye és a nemzetközi együttműködés • a további megelőzését, de legalábbis a mérséklését célzó beavatkozások érdekében kulcsfontosságú ágazatoknak, iparágaknak kellene mielőbb jelentős fejlesztésekkel módosítaniuk addigi termelési eljárásaikat, vagy lényegesen más fejlődési pályára kellene állniuk. Ennek alapján az is érthető, hogy a feltételezett környezeti változások káros hatásai miatt leginkább aggódó, legkevésbé fejlett államok és (a tengerszint emelkedésétől tartó) kis szigetállamok a korábbi torontói cél elfogadását képviselték; a környezetvédő szervezetek ennél is jelentősebb intézkedéseket követeltek; ezt túlzónak és egyoldalúnak tartották az elért gazdasági pozíciójuk megtartásával szemben a legfejlettebbek sorában az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Japán; illetve megalapozatlannak és a fosszilis energiahordozóktól nagymértékben függő gazdaságukra méltánytalannak például az Orosz Föderáció és az OPEC tagállamai. Több mint három év munka után és az 1997 decemberében a korábbi japán császárvárosban végigtárgyalt több éjszaka után készült el az új megállapodás: a kiotói jegyzőkönyv. Ennek keretében a fejlett államok és az átmeneti gazdaságú közép- és kelet-európai államok átlagosan mintegy ötszázalékos kibocsátáscsökkentést vállaltak a 2008-2012 közötti évek átlagára számítva az 1990-es szinthez képest. A fejlődő országok világossá tették, hogy továbbra is alapvetően a fejlett országoknak kell megoldaniuk ezt a problémát, mert eddig elsősorban miattuk növekedett meg az üvegházhatású gázok légköri mennyisége. Egyúttal a fejlődő államok fő célja még hosszú ideig a társadalmi-gazdasági fejlődésük előmozdítása, továbbá mind a gazdasági mutatók, mind például az egy főre számított kibocsátások tekintetében általában még mindig messze elmaradnak a „nyugati világtól". A rendkívül sok kompromisszum árán megszületett új nemzetközi jogi eszköz tehát végre jogi értelemben véve kibocsátáscsökkentési kötelezettséget tartalmazott. A kompromisszumok azonban egyértelművé tették, hogy a világ nem készült még fel e probléma kezelésére: • sokan továbbra sem tartják kellő mértékűnek a globális éghajlatváltozás, illetve okának és hatásának tudományos igazolását, e bizonytalanságok miatt viszont nekik nem látszik ésszerűnek költséges ellenintézkedéseket tenni; • a világ gazdasága olyan mértékben a fosszilis energiahordozókra épül, s az adott energiaárak mellett olyan költségesnek látszik a „karbonszegény" társadalmigazdasági fejlődés irányába való elmozdulás (azaz például a megújuló energia- hordozókra való áttérés), hogy a legtöbb állam, érintett gazdasági érdekcsoport számára ez rövid és középtávon elképzelhetetlennek látszik. Az viszont ezúttal is egyértelmű volt, hogy a globális kibocsátás továbbra is növekedni fog, és a globális környezetváltozás veszélye tovább erősödik: az elfogadott kibocsátáscsökkentési cél ugyanis csak a fejlettebb államokra vonatkozik, és egy határidőig szól, valamint a fejlődő országok egyelőre - a megkülönböztetett felelősség 2007. tavasz 87
