Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - ENERGIAPOLITIKA - Faragó Tibor: A globális éghajlatváltozás veszélye és a nemzetközi együttműködés
Faragó Tibor ne. De legalább napjainkban már a tudósok és a politikusok túlnyomó többsége elismeri, hogy egy valóságos problémával - a földi éghajlat nagy valószínűséggel bekövetkező jelentős megváltozásának veszélyével - állunk szemben, amelyet legalábbis részben magunk okoztunk. E globális környezeti probléma megoldása csak hatékony nemzetközi együttműködéssel lehetséges. Több mint száz év kellett ahhoz, hogy a felismeréstől eddig eljuthassunk, miközben a helyzet egyre romlott. Ebben a tanulmányban e folyamat fő szakaszait, nemzetközi vetületeit mutatjuk be, valamint röviden elemezzük a jövő kilátásait. A felismerés A légkör összetétele és az éghajlat mindig is változott a földtörténet során. A történelmi idők szempontjából viszont különös jelentősége van annak, hogy egy jelentős, több tízezer évig tartó eljegesedési időszakot követően mintegy tízezer évvel ezelőtt egy lényegesen enyhébb (interglaciális) időszak köszöntött a Földre. Az átlagos éghajlati feltételek ez után is a korábbiakhoz képest kisebb - az élővilág és az emberi közösségek számára sokszor mégis nehezen elviselhető - mértékben ingadoztak. Az emberiség történetének ezekben a korai szakaszaiban a környezeti feltételekhez - köztük a rövi- debb és hosszabb távon változó éghajlati feltételekhez - való alkalmazkodás vagy adott esetben a kedvezőbb adottságú területekre való elvándorlás szó szerint létfontosságú volt. A különböző külső és belső természeti okokra visszavezethető ilyen változások és ingadozások azóta is történtek és nyilvánvalóan történhetnek majd a jövőben is. A történelmi „közelmúlt" legjelentősebb ilyen eseménye volt a kis jégkorszaknak nevezett - a XVI. és a XIX. század közepe közötti - időszak, amikor az északi féltekén a felszíni átlaghőmérséklet csaknem egy fokkal volt alacsonyabb, és különösen a magasabb szélességeken a korábbiaknál jóval hidegebb telek súlyos következményekkel jártak. AXVII-XVIII. századtól kezdődően az ember maga is - akaratlanul - egyre kiterjedtebb hatású környezetalakító „tényező" lett. Ez a történet azzal kezdődött, hogy az ipari forradalom „motorját" a szén kezdte táplálni. Thomas Savery 1698-ban megalkotta a gőzgépet, James Watt 1769-ban pedig már előállt annak valóban használható változatával. Isaac Newton 1680-ban már felvázolta egy gőzautó tervét. A XVIII. század végétől kezdődően mind nagyobb mértékű lett a szén-, majd a kőolaj- és földgázfelhasználás, és e fosszilis tüzelőanyagok elégetésével egyre több szén-dioxid került a légkörbe. De számos más anyag is, így többek között - a szén kéntartalmától függő mértékben kibocsátott - kén-dioxid, amely a légáramlatokkal messzire elkerült, majd például „savas esők" formájában megérkezett a felszínre, és károsította az olyannyira távol fekvő finn, norvég vagy svéd tavak élővilágát is. Hosszú időnek kellett eltelnie, mire a légkörkutatók, a vegyészek, a biológusok egyértelműen feltárták ezt a több ezer kilométeres hatótávolságú kapcsolatot, az országhatárokon átterjedő környezeti hatást és a politika, illetve az ipar 80 Külügyi Szemle
