Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - ENERGIAPOLITIKA - Varró László: Az energiaellátás biztonsága és a magyar külpolitika
Az energiaellátás biztonsága és a magyar külpolitika a gáz esetében nem elégségesek az európai államokat összekötő kapacitások. Ez akadályozza az energiakereskedelmet, nehezíti az integrált piac kialakítását, valamint azt, hogy ellátási zavar esetén más európai energiarendszerekből tartalékokat lehessen igénybe venni. A földgáznál további probléma, hogy az európai infrastruktúra nem áll készen arra, hogy az európai gázmezők kimerülése miatt egyre nagyobb volumenben és egyre nagyobb távolságról hozza a földgázt Európába. Magyarország esetében szükséges lenne a villamos kapacitásokat mind szlovák, mind román irányba fejleszteni, a gáz esetében az ukrán importkapacitást bővíteni, valamint a gázimport infrastruktúráját diverzifikálni. Utóbbi lehetséges a Kaszpi-régiót és Európát összekötő Nabucco csővezetékkel, az Oroszország-Tö- rökország útvonalon építhető Kék Áramlat-dél-európai vezetékkel, illetve a horvátországi cseppfolyósföldgáz-kikötő építésével, amelybe Eszak-Afrikából vagy a Közel-Keletről érkezhetne földgáz. Alapvetően az ilyen projektek mindegyike finanszírozható magántőkéből, de jelentős európai uniós és regionális szintű államközi együttműködésre van szükség ahhoz, hogy a befektetési és szabályozási kockázatok kezelhető szinten maradjanak. A „harmadik feles hozzáférés" modelljében a hálózati beruházások elsősorban az állami árszabályozás (ezt Magyarországon a GKM gyakorolja) által megszabott tarifákból térülnek meg. Ez megfelelő a belső hálózat esetében, ahol sok, egyenként nem azonosítható kis projekt van. Az egyedi nemzetközi vezetékek esetében azonban ez a modell a benne rejlő nagy kockázati tényező miatt nem megfelelő. A befektető a beruházási döntéskor még nem tudja, hogy a vezetéket élettartama során kik és milyen mértékben fogják használni, és azt sem, hogy az állam milyen szabályozási döntéseket hoz. A kapacitáskihasználtsággal és az árszabályozással kapcsolatos kockázatok nehezítik a projekt finanszírozását. Ezt a problémát kapacitáslekötési szerződéssel lehet kezelni. Az ilyen szerződések nincsenek ellentmondásban a szabad piaccal, mivel mindegyik piaci szereplő megkapja a lehetőséget arra, hogy a kapacitási tender során (open season) a neki szükséges kapacitást lefoglalja. A kapacitás használatára kötött szerződés megfelelő hitelfedezetet biztosít. Ez a modell az uralkodó az amerikai gázpiacon, és szerencsésen ötvözi az élénk (az európainál jóval hatékonyabb) versenyt a magántőkéből való infrastruktúra-fejlesztésekkel. A jelenlegi uniós direktívák elvben lehetővé teszik az ilyen szerződési struktúra kialakítását, a szükséges jóváhagyási eljárás azonban sajnos (2003/55/EC Article 22. exemption from 3rd party access) nagyon nehézkes. Először az érintett nemzeti szabályozó hatóságoknak kell kialakítaniuk a jóváhagyás feltételeit, majd a bizottságnak kell a végleges engedélyt megadnia. Az első fázis alapvetően kétoldalú kapcsolatokat igényel: az érintett államoknak (például a Nabucco vezeték esetében Ausztriának, Magyarországnak, Romániának, Bulgáriának, Törökországnak) egységes véleményt kell kialakítaniuk a projekt jogi környezetét, a tarifaszabályozást, a kapacitás elosztását, a 2007. tavasz 69
