Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 4. szám - ÁZSIAI VÁLSÁGÖVEZET - Katona Magda: Hat évvel a bonni konferencia után: merre tart Afganisztán?
Hat évvel a bonni konferencia után: merre tart Afganisztán? Ami a tálib és más afgán felkelőknek juttatott iráni, kínai és más gyártmányú fegyvereket, robbanószereket illeti, 2007 júniusában R. Nicholas Bums külügyi politikai államtitkár jelentette ki első ízben, hogy „cáfolhatatlan bizonyíték"áll rendelkezésre, hogy az iráni Forradalmi Gárda látja el fegyverekkel az afgán felkelőket. Ugyanakkor McNeil tábornok, az afganisztáni NATO-ISAF-erők főparancsnoka óvatosabban nyilatkozott, szerinte nem találtak arra nézve konkrét bizonyítékokat, hogy az iráni kormány látná el fegyverekkel a tálib felkelőket. Robert M. Gates amerikai védelmi miniszter azonban kijelentette, hogy figyelembe véve a fegyverszállítmányok mennyiségét ami kizárja hogy csempészcsoportok saját üzlete legyen, az iráni kormánynak legalább is tudomással kell bírnia róluk. A védelmi miniszter kijelentésével egy időben a NATO illetékesei első ízben hozták nyilvánosságra, hogy az iráni fegyveres erők által használt EFP robbanószert találtak Afganisztánban. Karzaí igyekezett cáfolniezeket a kijelentéseket, vagy legalábbis enyhíteni az élüket. Teheráni kormánykörök szerint ezeknek az állításoknak annyi a valóságtartalmuk, mint Szaddám Husszein állítólagos tömegpusztító fegyvereinek, s valójában Irán megtámadásának előjátéka, akárcsak annak fontolgatása, hogy az iráni Forradalmi Gárda a terrorszervezetek amerikai listájára kerülne. Mohamed Ali Dzsa'farí, az iráni Forradalmi Gárda újonnan kinevezett parancsnoka szeptember 12-én kijelentette: „A Forradalmi Gárda beazonosította az ellenfél gyenge pontjait mind Irakban, mind Afganisztánban, és ennek alapján rendezte az ország védelmi képességét. Ha az ellenség kalandor akcióba bocsátkozik, határozott lépéseket teszünk, amibe beletörik a foga."89 Teherán másik hatékony fegyvere a térségben a felekezeti zavargások, síita-szunnita ellentétek szítása, nemcsak Irakban, de a pakisztáni-beludzsisztáni Quettában és az afganisztáni Héráiban is. Teherán arcul csapásként élte meg, hogy a 2004-es afgán alkotmány a szunnita iszlám hanbalita (legszigorúbb és Afganisztánban a hanafi iskolával szemben nem is a legelterjedtebb) ágát mondta ki államvallásnak. Ebben a szaúdi-pakisztáni befolyás érvényesülését látja. A vahabi-szalafi ideológiát hosszú távon ellenségének tekinti. Az Anszár Ul-Iszlám iszlám radikális mozgalmat90 a kurd tálibokat a szekuláris kurd nacionalista pártok által kormányzott Észak-Irakba és Afganisztánba segítette. Hasonlóan Kurdisztánban a nyugat-barát kurd pártokat (Barzání, Talabání) az antiiperialista retorikájú szervezetekkel (a PKK utódjával), illetve az iszlám radikálisokkal (az Anszár Ul-Iszlám szervezetével) szeretné felváltani, noha utóbbi révén az al-Káida túlzott megerősödésétől is tart.91 Hekmatjár mellett ez a szervezet volt a katalizátor a teheráni rezsimnek az al-Káidával való taktikai szövetségében. Teherán a tálibokkal kapcsolatos politikájában 180 fokos fordulatot hajtott végre. E tekintetben engedményeket tett, ma már nem ellenzi bevonásukat a hatalomba, ám csakis olyan nagykoalícióba, amelyben saját támogatottjai is jelentős szerephez jutnak. A rövid távú taktikai szövetségen túlmenően nem szeretné, hogy ha a külföldi csapatok elhagynák Afganisztánt, és visszatérnének a tálibok. Ezért saját politikai alternatívája kidolgozásán 2007. tél 99
