Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - ENERGIAPOLITIKA - Szemerkényi Réka: Túlélő múlt? A hidegháború velünk élő energiabiztonsági tapasztalatai
Túlélő múlt? A hidegháború velünk élő energiabiztonsági tapasztalatai milyen alapon, preferencia-sorrendet felállítani. A nagy és biztosan energiaéhes felvevő piacok, a modem nyugati gazdaságok jelentős energiaigénye és szénhidrogén-szegénysége következtében az exportőrök szempontjából nézve a kérdés nem az, van-e valami „másik" cél, amelyet az energiatermeléssel és -kereskedelemmel el lehet érni, hanem az, mi az a másik cél, amelyet szénhidrogénexportból egy adott energiatermelő finanszírozni kíván. Ez az energiastratégia proaktív, vagy másként offenzív definíciója. A klasszikus (defenzív) energiapolitikai koncepciókkal szemben, és azokkal párhuzamosan, teljes gazdasági és politikai létjogosultsággal létezik tehát egy másik koncepció is a XX. századi energiastratégia területén, amely inkább egy proaktív, offenzív értelmezésen alapul. E „másik" energiastratégiai megközelítésben az energiapolitika nem az energiaellátás, azaz alapvetően egy gazdasági-stratégiai előfeltétel kielégítésének eszköze, hanem egy másik természetű, gazdasági vagy politikai-stratégiai jellegű cél elérésének, egy nemkívánatos fejlemény megakadályozásának, az eszköze. E másik célnak nem kell, hogy legyen köze - és általában vajmi kevés köze is van - magához az energiaiparhoz, e másik cél lehet gazdaság- politikai vagy külpolitikai természetű. Az energiastratégia meghatározásának szempontjából az elsődleges szempont az, hogy ebben a megközelítésben az energiapolitika mintegy „alkalmazott politika": egy másik területen való cél megvalósításának az eszköze. Röviden úgy összegezhetjük tehát, hogy míg a hagyományos, defenzív megközelítésben az energiaellátás fenntartása maga az energiastratégiai cél, addig a proaktív megközelítésben az energia exportja, az exportbevételből fakadó gazdasági előny kihasználása eszköz. A szénhidrogénkor egyik meghatározója tehát az energiastratégia offenzív értelmezésének racionális gazdasági létjogosultsága. Olyannyira, hogy talán azt sem túlzás állítani, hogy energiaexportőrök esetében az energiastratégia proaktív értelmezését kell természetesnek venni. Ebből a tényből azonban néhány jelentős stratégiai következtetés is fakad. A proaktív megközelítéssel szemben ugyanis a hagyományos, azaz defenzív energiapolitikai eszközök könnyen válhatnak elégtelenné egy energiaimportőr nemzetgazdaság érdekérvényesítéséhez. Európa saját szénhidrogénkincsei a szénhidrogének korának kezdeteitől fogva gyakorlatilag soha nem voltak elegendők a kontinens szénhidrogénigényének kielégítésére, és az amerikai szénhidrogén-politika a hatvanas évektől saját szénhidrogén-tartalékai kimerülésének elkerülése érdekében szintén egyre inkább szénhidrogénimportjának növelése mellett foglalt állást.4 Azaz a nyugati demokráciák, piacgazdaságok elsősorban szénhidrogén-importőrökként viselkedtek a hidegháború folyamán. Offenzív jellegű szénhidrogén-politikára saját gyakorlatukban valójában nem volt példa. A hidegháború energiapolitikai elemzése azt jelzi, hogy a proaktív energiapolitika létjogosultsága és következményei, nemcsak egyfajta gyakorlati tapasztalatlanság, hanem valódi koncepcionális hiátus következtében sem kapják meg a kellő figyelmet. 2007. tavasz 37
