Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - IRAK ÉS AMI UTÁNA JÖN - Gálik Zoltán: Illúziók és elvesztésük: Nagy-Britannia kísérlete a befolyásgyakorlásra
Illúziók és elvesztésük: Nagy-Britannia kísérlete a befolyás gyakorlásra nemzetközi olajtársaságok jelen vannak, és előszerződéseket kötnek arra az esetre, ha liberalizálnák az iraki piacot, és újra megnyitnák a külföldi befektetések előtt. Az utóbbi bő harminc évben az olajtársaságok ugrásra készen várták a piaci lehetőséget. Szaddám Huszeinnel számos, a jövőre vonatkozó szerződést írtak alá. A második öbölválság után az ENSZ-szankciók tiltották ugyan az iraki olajba történő külföldi beruházásokat, de a vállalatok a szankciók megszüntetése utáni időre kötötték szerződéseiket. A legnagyobb értékű egyezményt 1997-ben a Lukoil írta alá, de a Shell és a BP is - szerényebb mértékben ugyan, de - részesedést igyekezett biztosítani az iraki „olajtortából". A két nagy brit olajipari monstrumot főként a déli olajmezők, illetve a még feltáratlan, feltételezések szerint a nyugati sivatagos részen elhelyezkedő hatalmas olajtartalékok érdekelték. 2002 októbere előtt a szerződések jellege megváltozott. Szaddám a neki politikailag fontos országok vállalatainak tett igen előnyös ajánlatokat. A francia TotalFinaElf, az olasz Eni és a spanyol Repsol YPF írt alá az eddigieknél célirányosabb egyezményt az iraki olaj világpiacra dobásáról. Szaddám Irak gazdasági előnyét politikai előnyökké kívánta átváltani, feltételezése szerint a szerződésekkel rendelkező államoknak kétszer is meg kellett volna gondolniuk bármilyen inváziót. Míg 2002-ben az egyik török cég, majd később az orosz Transznyeft megkezdhette a fúrásokat Irak északi részén, illetve az orosz Zarubezsnyeft állítólag (Beaumont, 2002) kilencvenmilliárd dolláros olajkoncesz- sziót nyert, az amerikai cégek látványosan kimaradtak az egyelőre virtuális osztozkodásból. A potenciálisan nagy források felett az országban a francia Total, a kínai, az indiai és az orosz vállalatok rendelkeznének, de a brit Royal Dutch Shell is írt alá szerződést. Szaddám több mint harminc ilyen szerződést kötött, sőt az orosz partnerekkel 2002 októberében „gazdasági együttműködési szerződést" írtak alá az energiaiparban és a vonatkozó szektorokban, állítólag negyvenmilliárd dollár értékben. Az Egyesült Államok láthatóan nem örült az erős orosz jelenlétnek, de angolszász feltételezés szerint a Szaddám utáni rezsim úgyis újra kell hogy gondolja az iraki olajpiac megnyitásának kérdését. 2003 tavaszán, a koalíció inváziója után világossá vált, hogy az iraki olajrezsim irányítása akár az ENSZ, akár az Egyesült Államok, akár az Iraki Olajtársaság alá kerül, a várakozások szerint liberalizált gazdasági szektorrá alakul. Még ugyanebben az évben a nagy brit és amerikai olajtársaságok tárgyaltak az iraki nemzeti kongresszus képviselőivel, hogy az olajhoz való jövendő hozzáférést biztosítsák. Annál is inkább, mivel a brit energiaszektor az utóbbi időben erősen átalakult. Míg nyolc évvel azelőtt az Egyesült Királyság a világ hatodik legnagyobb olaj- és gáztermelője volt, 2006-ra már csak a 12. Az északi tengeri olajmezőkön az egyik legdrágább az olaj kitermelése, ráadásul az olajtermelés folyamatosan csökken. A Royal Dutch Shell nemrég arról döntött, hogy számos északi-tengeri olajmezőjét kiárusítja. Hozzájárult ehhez, hogy a 2000 körül újra emelkedő olajárak következtében az államok újragondolták az olajvállalatok adóit. Míg 2002-ben harmincszázalékos volt, az adó, addig az Egyesült Királyság 2005-ben hatvan százalékra vitte fel. 2006-ban pedig további tíz százalékkal emelte.17 2007. nyár-ősz 59
