Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - ENERGIAPOLITIKA - Deák András György: Egy monopólium magánélete
Egy monopólium magánélete. Klánok a Gazpromban Ez utóbbi forgatókönyv már csak azért is valószínűbb, mert nagy vonalakban a nyugat-európai energiacégek is ezt az utat járták be. Szinte mindegyikük nemzeti monopóliumként, állami vállalatként működött húsz-harminc évvel ezelőtt, és vált mára nemzetközi oligopóliummá. Az európai gázpiaci liberalizáció, az „unbundling"54 még a az Európai Bizottság szerint sem váltotta be eddig a hozzá fűzött reményeket. A nagy nemzeti monopóliumok nem vesztették el befolyásukat saját nemzeti piacaik felett, megőrizték kulcspozícióikat, viszont sikeresen lenyelték a kisebb európai cégeket. Nem véletlenül került be a legújabb uniós reformcsomagba az „unbundling" tulajdonosi szinten való véghezvitele is. Ennyiben a Gazprom mai helyzetét fel lehet fogni ezen folyamat nulladik lépéseként, az átalakulás szükséges feltételeként is. Természetszerűleg a Gazpromot aligha fogják formális monopolpozícióinak a feladására kényszeríteni az uniós liberalizációs folyamatok, mint tették azt Nyugat-Európában. Azonban a gázpiacért beindulóban lévő „politikai verseny" alkalmas hatalmi konstellációban könnyen pótolhatja a bizottság ilyen irányú törekvéseit. Az orosz elit küzdelmei sokkal vadabbak annál, semmint hogy higgyünk a politika és a gazdaság „szent teheneiben". A Gazprom monopoljogai ma Nyugaton érinthetetlennek tűnnek ugyan, de láthatóan sem a cég menedzsmentje, sem a többi nagy orosz klán nem osztja ezt az álláspontot. A Gazprom monopolpozíciójának esetleges megrendülése nem felülről, hanem alulról, a megosztott orosz elit érdekérvényesítéseként mehet végbe. A politikai „unbundling" pedig sokkal élesebb versenyhelyzetet is teremthet, mint a bizottság technokrata megoldásai. Másrészt érdemes elgondolkodni azon, hogy mit is jelent a Gazprom állami tulajdona. Természetszerűleg ma Oroszországban sok előnnyel jár állami vállalatnak lenni. A magánvállalatok még lojalitásuk rendszeres demonstrálása révén sem képesek egyenlő elbírálást kiharcolni az oroszországi aktívákért folytatott küzdelemben. Oroszországban a pénz önmagában aligha elégséges eszköz a fejlődés biztosításához. Ez Európa számára a Gazprommal kötött szállítási szerződések egyfajta állami garanciáját is jelenti, ami megnyugtatólag hat. Ezen túlmenően azonban az állami jelző már egy sor kellemetlenséggel is jár. A menedzsment szemszögéből a politikai pozíciók folyamatos fenntartásának a kényszerét is magában hordja. Ha egy állami cég nem képes a gyorsan változó politikai erőviszonyokkal lépést tartani, akkor a vezetését kíméletlenül lecserélik. Véleményem szerint ez sokkal nyomosabb ok arra, hogy a politika és a gazdaság közötti összefüggés miatt óvakodjunk egy orosz állami cégtől, semmint hogy azokat „politikai fegyverként" fogjuk fel. Ez utóbbi gyakran igaztalan vád, a legtöbb állami cég vezetése kifejezetten kapitalista módon, profitorientáltan működik. Az előbbi sajátosság azonban fenntarthatja ezen vállalatok zavaros viszonyait, a vezetés gyakori rotációját, a nem szakszerű döntéshozatalt, és a politikai konszolidáció megingása esetén közvetlen hatással lehet az állami cégek viszonyaira is. Éppen ezért európai terjeszkedésénél a Gazprom csapdahelyzetbe került. Ha orosz állami vállalatként mutatkozik, akkor el kell szenvednie a Moszkva és a nyugati fővá2007. tavasz 27
