Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - IRAK ÉS AMI UTÁNA JÖN - Magyarics Tamás: Iraki homokszem az Egyesült Államok politikai gépezetében
Magyarics Tamás tánban és mindenekelőtt Irakban olyan helyzetbe kerültek az amerikai fegyveres erők, hogy nem ők diktálják a konfliktus menetét. Egyrészt nagy mértékben alkalmazkodniuk kell az ellenfélhez. Másrészt, s ez a súlyosabb következmény, elillant az amerikai haderő legyőzhetetlenségének a mítosza. Az iszlám világ, Andrew Bacevich elemzése szerint, felismerte az amerikai tűzerő fölényének ellenszerét. Érvelése szerint amit a nyugati világ „terrorizmusnak" nevez, az tulajdonképpen „olyan technikáknak az összessége, amelyeket egy high-tech hagyományos erővel szemben sikerrel lehet alkalmazni. A módszerek valóban magukban foglalják a terrorizmust... de a propagandát, a gazdasági harcot, a rajtaütésszerű támadásokat is azért, hogy egyrészt kifárasszák az ellenfelet, másrészt hogy túlzott mértékű ellencsapásra kényszerítsék."20 Az amerikai haderő óriási presztízsveszteséget szenvedett Vietnamban, s az ottani kudarc megismétlődésének elkerülésére születtek először az 1980-as években az úgynevezett Weinberger-kritériu- mok, amelyeknek némileg rövidebb változatát adja a pár évvel később nyilvánosságra kerülő Powell-doktrína. Caspar Weinberger, a Reagan-adminisztráció védelmi minisztere és Colin Powell volt külügyminiszter óvott a gerillaháborúkba való bonyolódástól, mivel mindketten tudták, egy ilyen helyzetben az amerikai technológiai fölény hamar eltűnik - a minden háborúhoz nélkülözhetetlen amerikai belső támogatással együtt. Az Egyesült Államok az iraki háború igazi vesztese? Az iraki háború, valamint a Bush-adminisztráció külpolitikájának megítélése még mindig nagy részben a 2001. szeptember 11-i támadások tükrében értelmezhető az Egyesült Államokban. A külpolitika 2004-ig nem játszott lényeges szerepet az amerikai elnök- és kongresszusi választásokon. Ekkor azonban a szavazópolgárok csaknem egyötöde az első helyen jelölte meg a terrorizmus elleni háborút, illetve a nemzetbiztonsági kérdést azok közül az ügyek közül, amelyek alapján valamelyik jelöltet támogatta. A republikánusok ezen a téren jelentős előnyt élveztek, és élveznek még most is, az iraki kudarc ellenére, a demokratákkal szemben. George W. Bush megítélése történelmi mélyponton áll ugyan (még Richard M. Nixon tetszési indexe sem volt ilyen alacsony a Watergate- botrány idején), de egyáltalán nem biztos, hogy a demokraták sokkal nagyobb eséllyel indulnak 2008-ben a Fehér Házért, mint a republikánusok. A demokrata választók döntő többsége hibának tartja az iraki beavatkozást, s ez arra készteti a párt jelöltjeit, hogy ők is háborúellenes álláspontot foglaljanak el, mert csak így nyerhetik el a párt elnökjelöltségét az előválasztások után a konvención. Ugyanakkor nem tűnhetnek nagyon pacifistának sem, mert az biztosan az országos választás elvesztését jelentené. így nagyon vékony kötélen kell egyensúlyozniuk. Általában az alábbi lehetőségek állnak előttük: egy úgynevezett Bush-life politika, ez a jelenlegi politika folytatását jelentené George W. Bush nélkül, s amit a demokrata „héják", mint 40 Külügyi Szemle
