Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - IRAK ÉS AMI UTÁNA JÖN - Romsics Gergely: A nemzetközi rendszer Irak után: régi hegemón, új hegemonikus rend
A nemzetközi rendszer Irak után: régi Hegemon, új hegemonikus rend az egyoldalú amerikai lépést és a viszony romlását kétoldalú korrekciók követték és követik máig, míg Kína - és Oroszország - eddig is, és középtávon a jövőben is szigorúan a kormányzataik által definiált fiktív, a (fél)diktatórikus kormányzat hatalmi szempontjai által konstruált nemzeti érdek nevében és szellemében járt és jár majd el. Ez utóbbi kapcsolatrendszerekben Irak nem képes kárt tenni, mivel eleve rövidtávú stratégiát követő és szigorúan önző játékosokkal kell az Egyesült Államoknak együttműködnie. Európa esetében pedig a globális rend fenntartásában eminensen érdekelt, ám korlátozott érdekérvényesítő erejű partnerekről van szó, akik számára rövid- és középtávon hasznosabb az amerikai hegemonikus rend kifizetéseinek garantálása, mint ennek a rendnek az aláaknázása a sikert garantáló puha és kemény képességek, illetve presztízs nélkül (itt elég a közép-ázsiai energiahordozók kapcsán kialakult amerikai és európai álláspontokra, illetve részleges munkamegosztásra gondolni). Az előző fejezetben kifejtettek alapján ehhez azt fűzhetjük hozzá, hogy ezek a viszonyrendszerek akkor kezdhetnek újra kiszámíthatóan működni, ha ezek az államok következetes és átlátható, valamint a realitásokkal számot vető amerikai preferenciarendszerrel találják szembe magukat. Amíg ez nem történik meg, folytatódik a kialakult intézményesült vagy politikai kooperációs normák eróziója, a kiszámíthatatlanság növekedése a nemzetközi rendszerben - ám ezek a hatások egyelőre messze vannak attól, hogy a rendszer és a hegemonikus rend jellegét alapjaiban változtassák meg. 4. Az iraki beavatkozás egyik feltételezhető motivációjának, a globális és egyben amerikai energiabiztonságnak,37 mint a hegemónra is érvényes stratégiai sérülékenység legközvetlenebbül megmutatkozó szektorának, állapota alapjaiban szintén nem változott. Ez továbbra is egy igen sok változós terület, amelyben érezhető, de nem döntő változást okozott volna a kiegyensúlyozottan működő és piaci üzleteket bonyolító iraki termelés. Az azonban aligha lett volna reális opció, hogy az iraki vezetők kívülről vagy belülről a saját fiskális érdekeikkel szögesen ellentétes módon a kőolajrezsimet tovább gyengítsék. Inkább a szaúdi szerepvállalást erősítő, fokozatában, de nem minőségében különböző energiarezsim lehetett volna a normalizáció eredménye, melyben a hegemon befolyásoló képessége nőtt, de e képesség közvetett és korlátozottan bevethető jellege nem változott volna. Tudjuk, ma az iraki kőolajtermelés üggyel-bajjal tudja ellátni a szankciók által sújtott Irak 2003 előtti szerepét a rendszerben. Ez tehát kudarc, de a számtalan párhuzamos játszmát közvetlenül nem befolyásolja, így önmagában meghatározó hatást sem gyakorol a hegemón energiabiztonságot garantáló, jelenleg bizonytalan képességére. 5. Végül figyelembe kell venni, hogy az Egyesült Államok iraki beavatkozása mellett szóló érvek között bevallottan szerepet kapott a lépés által amerikai remények szerint kiváltandó dominóhatás. Ennek célja az arab világ jelentős részének demokratizációja lett volna, melyet az amerikai diplomácia meglehetős - tapintatlan - nyíltsággal 2007. nyár-ősz 21
