Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 2-3. szám - IRAK ÉS AMI UTÁNA JÖN - Romsics Gergely: A nemzetközi rendszer Irak után: régi hegemón, új hegemonikus rend
Romsics Gergely képviselt 2002-2003-ban. Erről a hamvában holt projektumról könnyen belátható, hogy lekerült a napirendről, ahogy lekerült az európainál léptékében nagyobb, eszközeiben a kényszerítést a lassan létrehozott interdependenciával szemben preferáló transzformatív diplomácia is. Az amerikai szándékokat a régióval szemben azóta inkább a tudatos retrenchment, a pozíciók megőrzésének szándéka jellemzi, amely racionális válasz a földrajzi spillover elmaradására, egyben emlékeztető a hegemonikus rend struktúráiba történő beavatkozás során a hegemónra is érvényes korlátokra.38 A hegemónia mint bizonyos stratégiai folyamatok rendszerszintű manipulálásának gyakorlata működhet, ám ez nem jelenti a hegemén értékrendjének a rendszer egészét érintő intézményesülését - ahogy ezt a hegemóniának a dominanciától és a birodalomtól való megkülönböztetésekor jeleztük is. Mindezek fényében, valamint az előző fejezetnek az amerikai hegemóniát leíró megállapításai alapján mi mondható el az „Irak utáni" nemzetközi rendszerről? Egyfelől világos, hogy nem fog különbözni annyira az Irak előttitől. A változás megragadása azonban a rendszerfogalom pontosabb definiálása nélkül nem végezhető el. Ezért utolsó elméleti komponensként itt még be kell vezetni a nemzetközi rendszer valamely modelljét. Praktikusnak tűnik - gazdagsága és tudatos elméletsemlegessége következtében - Barry Búzán és Richard Little modellje, amely a rendszer hagyományos, szintenként történő elemzése mellett számot vet a modern nemzetközi rendszer elemekre bont- hatóságával (diszaggregálhatóságával), és szektorokat is megkülönböztet (a komplex interdependencia elmélete nyomán), valamint nem tör lándzsát sem a marxista, a realista és neo-neo, sem pedig egyes konstruktivista elméletek preferált rendszerszintű változója mellett.39 Ehelyett három változót is elismer, megkülönböztetve a rendszer szerkezetét, a rendszerben jelentkező interakciós képességeket és a rendszerben zajló folyamatokat.40 Mint korábbi érvelésünkből kiolvasható, nem látunk bizonyítékot arra nézve, hogy az iraki konfliktus a rendszer szerkezetét átalakította volna, hiszen sem a képességek, a relatív erő eloszlását, sem pedig az egységek közötti koalíciókat és érdekellentéteket nem változtatta meg alapvetően. Ugyanez mondható el az interakciós képességekről: nem jelentek meg új technikai vagy politikai instrumentumok a hatalom kivetítésére, a puha és kemény erőprojekció, akárcsak a kooperáció lehetőségei és csatornái, nagyjából változatlanok maradtak. Irak kontextusában kínálkozik, és sok szempontbók szükséges is, a rendszer szerkezetét és a rendszeren belüli interakciós képességeket érintő változások, mindenekelőtt a nem állami, aszimmetrikus hadviselésre szoruló, egyben ezt preferáló szereplők megjelenését érinteni (terrorista hálózatok például), melyek látszólag érzéketlenek az elrettentés hagyományos eszközeivel szemben.41 Ezek jelentkezése azonban nem függ össze az Irak elleni invázióval. Csak annyi mondható el, hogy a fundamentalista terrorizmus, ez a jelenlegi arányaiban viszonylag új kontrahegemonikus vállalkozás, maga is jelentős reprezentációs felülethez 22 Külügyi Szemle
