Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Garadnai Zoltán: A De Gaulle-i keleti nyitás politika első lépései (1963. január 14.-1963. december 31.)
A De Gaulle-i keleti nyitás politika első lépései A francia diplomácia mozgástere (1963. május-december) A német Bundestag vétója (1963. május 13.) következtében tovább bonyolódott az Európán belüli helyzet. A szovjet diplomácia újabb jegyzéket küldött Párizsba, amelyben a francia és a szovjet nagyhatalom európai együttműködésére tett utalást. Ez a jegyzék a kezdete volt egy szovjet diplomáciai offenzívának, amely meghatározta Franciaország kelet-európai kapcsolatainak alakulását is 1963 második felében.47 Ebben az időszakban De Gaulle kétszer is találkozott Vinogradov nagykövettel, és mindkét alkalommal megerősítette, hogy a nemzetközi kapcsolatokban szorosabb francia-szovjet együttműködést tartana kívánatosnak, és egyértelművé tette azt is, hogy a szovjet veszély hangoztatását elsősorban belpolitikai „fogyasztásra" szánja, vagyis abból a szovjet diplomáciának nem kell komolyabb következtetéseket levonnia.48 Ezzel párhuzamosan azonban az amerikai diplomácia is aktivizálódott, és a németek vétóját diplomáciai kezdeményezésre használta ki. John F. Kennedy berlini utazása (1963. június 24-26.) már ezt jelezte, és a nyugatnémetek is igyekeztek szorosabbra fűzni az amerikaiakhoz fűződő kapcsolataikat. Washington ugyanakkor nem mondott le arról sem, hogy a szovjetekkel a kapcsolatait normalizálja, és segítse a német-szovjet közeledést (megmutatva, hogy az amerikai vezetők a kubai válságon „túltették" magukat), és a francia-szovjet közeledést (vagyis egy velük egy „szinten" értékelhető nagyhatalom és egy másodrendű hatalom közötti kapcsolatépítést) megakadályozza. A moszkvai szerződés (1963. augusztus 5.) megkötése ezt a célt is szolgálta. Francia részről az amerikaiaknak adott válasz nem váratott magára sokáig, és folytatódott a francia-amerikai „adok-kapok" politika. De Gaulle sajtókonferenciája (1963. július 29.) a francia szándékok ismételt megerősítését jelentette, ezzel Párizs és Washington között az ellentét tovább éleződött, mivel Kennedy elnök is megerősítette a francia és az amerikai elképzelések közötti eltéréseket.49 A francia keleti nyitás politika szempontjából nézve a lényegi változás Adenauer lemondásával Bonnban következett be. A Ludwig Erhard vezette új német kormány ugyanis a korábbi és túlzottnak ítélt franciabarát irányvonalat feladva egyértelműen az amerikaiak mellett kötelezte el az NSZK-t (felvetődött német expedíciós csapatok Vietnamba küldésének a terve is, és az új kancellár megakadályozta, hogy a szocialista országoknak nyugati hiteleket adjanak), ami a Szovjetuniónak és csatlósainak megfelelő táptalajul szolgált a németkérdés, a német veszély és revansizmus túlhangsúlyozásához. 1963 második felében már De Gaulle sem lehetett teljesen biztos a „német kapcsolat" tartalmát, őszinteségét és valódi lehetőségeit illetően, ami Erhard sikeresnek minősített párizsi útja (1963. november 21-22.) ellenére sem kerülte el a jól informált szovjet diplomácia figyelmét,50 és ez természetes érintkezési felületet eredményezett a keleteurópai államokkal. Mindez a szovjet diplomáciát abba az irányba sarkallta, hogy a Franciaországgal kialakítandó kapcsolatokra nagyobb hangsúlyt helyezzen. De Gaulle 2007. tavasz 179
