Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Garadnai Zoltán: A De Gaulle-i keleti nyitás politika első lépései (1963. január 14.-1963. december 31.)
Garadnai Zoltán ben a francia politikát hibáztatják, és a német revansizmus megerősödésétől tartanak: „A számukra a NATO globális értelemben egy komolyabb partner mint az egyes országok önmagunkban, mivel a NATO-t az Egyesült Államok irányítja. Vagy például a magyarok számára a kelet-nyugati kapcsolatoknak Moszkván és Washingtonon keresztül kell működnie, és Franciaország megakadályozza Washingtont abban, hogy tárgyalásokat folytasson Moszkvával."39 Magyar részről azonban a Franciaország iránti figyelem Párizs sajátos külpolitikája és a 1963-as francia-német barátsági szerződés miatt csak megnövekedett.40 A magyar diplomaták úgy értékelték, hogy De Gaulle a szocialista országokkal szemben mérsékeltebb hangot kezdett használni.41 A párizsi magyar követség helyzetértékelése szerint a francianémet közeledés ellentmondásos, és bonyolult helyzetet teremtett Európában. A magyar Külügyminisztérium felhívta a Párizsban szolgálatot teljesítő magyar diplomaták figyelmét arra, hogy Franciaország nyugat-európai politikájával komolyabban foglalkozzanak, és a szerződés távlati következményeire utalt: „a nyugati blokkban keletkezett repedések előnyösek a mi szempontunkból, hiszen megakadályozzák, hogy USA-vezetéssel egységes imperialista blokk kovácsolódjék ki. "42 De Beaumarchais (a külügyminisztérium Európai osztályának vezetője) és Vincze József (követ) megbeszélésén szintén szóba került a szerződés. A francia diplomata túlzottnak és alaptalannak ítélte a szocialista országok reakcióit, és úgy látta (bár ezt a magyar diplomata előtt teljesen hiábavalóan hangoztatta), hogy azoknak (értsd: a szocialista országok és Németország viszonya) a múltbeli sérelmekre való hivatkozása már nem időszerű. Vincze József ugyanakkor a De Gaulle-i Urálig terjedő Európa gondolata és a hitleri politika közötti párhuzamra hívta fel a figyelmet, amelyre francia partnere diplomatikus választ adott: „Franciaország liberális, demokratikus tradíciói már eleve garanciát nyújtanak arra, hogy nem akar a szocialista országok ellen háborút. (...) Szerinte igen fontos lenne, hogy a szocialista országokban a sajtó Franciaországról helyesebb és igazabb képet adjon."43 Akérdéssel a Központi Bizottság is foglalkozott (1963. március 8.), és az ülésen Kádár János megállapította, hogy a szerződés a szocialista tábor érdekei ellen van, népellenes és reakciós, amely a militarizmus javát szolgálja, de alapvetően Amerika- és Anglia- ellenes is: „A feladat számunkra világos. Azt hiszem, a régi lenini politikának megfelelően az a helyes, hogy az ellenségeink közötti ellentéteket törekedni kell kihasználni a szocializmus javára. Elvi alapon, de manővereznünk és dolgoznunk kell.7,44 A magyar diplomácia tehát mérsékelt és óvatos irányvonalat képviselt, „megértette" és a helyén kezelte a francia-német szerződést, ezt lehetővé tette az is, hogy meglehetősen sokat tudott a színfalak mögötti eseményekről.45 A párizsi magyar követség helyzetértékelése szerint a szerződés De Gaulle Európa-koncepciójának csak egyik elemét jelentette, vagyis lényegét tekintve egy sokoldalú játszma részét jelentette, ahol a barát és az ellenség egyaránt „kiszámított szerepet" játszott. A párizsi magyar diplomaták De Gaulle személyének jelentőségét, politikai szerepét kiemelt jelentőségűnek értékelték, de a kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséből fakadó lehetőségek kihasználását (és ez jól mutatja a magyar külpolitika korlátáit) csak az ideológiai éleslátás megőrzése mellett tartották kivitelezhetőnek.46 178 Külügyi Szemle
