Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Garadnai Zoltán: A De Gaulle-i keleti nyitás politika első lépései (1963. január 14.-1963. december 31.)
Garadnai Zoltán A változások kezdete? (1963) A kubai és a berlini válság után a nemzetközi kapcsolatokat bizonytalanság és várakozás jellemezte, de a változást mutatta, hogy a szuperhatalmak kapcsolatában a feszültség fokozása helyett az enyhülés lehetősége is megjelent; ennek egyik első jele volt, amikor megegyeztek a légköri atomkísérletek korlátozásában. A két tábor közötti feszültség azonban továbbra is megmaradt, sőt erősödött: a vietnami háború is 1963- tól kezdett kibontakozni. Ennek következményeként a kelet-nyugati katonai-politikai rivalizálás súlya Ázsiába helyeződött át. Ez csökkentette azonban az Európán belüli szuperhatalmi szembenállás hevességét, és így a kelet-nyugati közeledés lehetőségei is kedvezőbbé váltak. Az Európán belüli kapcsolatok változására ható újabb fontos tényező a kínai-szovjet ideológiai-politikai konfliktus kirobbanása volt (1963. június 13.). Ez tovább növelte ugyanis a szereplők mozgásterét (elsősorban Keleten), de a valódi jelentőségét az adta, hogy szovjet részről a szocialista országok között létrehozott mesterséges egység megbomlott, és ez az európai országokat továbbra is szoros ellenőrzés alatt tartani igyekvő szovjet politikát az európai színtéren nagyobb rugalmasságra késztette. Szovjet részről a békés egymás mellett élés politikájának megerősödése az 1956-1962 közötti konfliktuskereső magatartás hibáival való szembenézést is jelentette. 1963 folyamán a szovjet politika a kivárás jeleit mutatta; a hangsúly az ellentétek hangsúlyozása helyett érezhetően a vitás kérdések tárgyalásos alapon történő megoldása felé tolódott el. Párizs szemszögéből értékelve a nemzetközi helyzet változásain láthatjuk, hogy 1963-ban a francia külpolitika is válaszúthoz érkezett, és ezt a folyamatot az 1958-1962 közötti nemzetközi válságok tapasztalatai tovább erősítették. A francia belpolitikai élet is stabilizálódott, De Gaulle elnök megszabadult az algériai válság terhétől, és több ideje maradt a nemzetközi kapcsolatok irányítására.2 Ezt mutatja, hogy 1963 folyamán számos olyan diplomáciai lépést tett, amellyel egyértelművé tette Franciaország egyedi viszonyát Európához és a nyugati szövetségi rendszerhez.3 A brüsszeli tárgyalásokon képviselt francia álláspont,4 majd a britek Közös Piacba történő felvétele megvétózásának bejelentése (1963. január 14.),5 illetve a brit-amerikai nassaui szerződésre mondott „kettős nem" lényegében beleilleszkedett De Gaulle-nak a kontinentális Európáról alkotott koncepciójába. A francia elnök az amerikaiakkal speciális kapcsolatra törekvő (általa ellenszenvvel kezelt) Angliát, geopolitikai és történelmi tényezők miatt, nem tartotta az európai kontinens részének.6 Anglia csatlakozásának megvétózása következményeként a diplomáciai zsákutcába került Anglia teljesen az amerikaiak szövetségesévé vált, és az angolszászok felkészültek arra is, hogy francia részről a keleti kapcsolatok felértékelődnek.7 Ugyanakkor a francia belpolitikai élet megosztottsága tovább növekedett. Ez a döntés ugyanis a francia politikai elit tagjait, illetve De Gaulle közvetlen munkatársait egyaránt megosztotta, ezt mutatja az is, 174 Külügyi Szemle
