Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Fejérdy Gergely: Magyarország a "Quai d'Orsay szemével" (1944-1949)
Magyarország a „Quai d'Orsay szemével" (1944-1949) lerombolt követségi épület ügyében nem sikerült érdemi előrelépést elérni. A háború óriási pusztítása és a megszálló szovjet hadsereg jelenléte miatt különösen nehéz gazdasági helyzetben lévő budapesti kormány a SZEB utasítására kénytelen volt teljesíteni a francia követelést. A régi követség újjáépítési munkálatai előzetes becslések szerint olyan nagy összegeket emésztettek volna fel azonban, hogy Magyarország (átmeneti jelleggel) inkább más épületeket ajánlott fel Franciaországnak. A több hónapig tartó egyezkedések nyomán a francia kormány döntése szerint 1946 nyarára a követségi irodák a Lendvai utcába költöztek, míg a követi rezidencia a Csaba utcába került.50 Noha az intézkedés ideiglenes jelegét mind két fél hangsúlyozta, ez a helyzet mind a mai napig nem változott. A második világháború után Párizsnak nemcsak az épületügy okozott nehézségeket Magyarországgal kapcsolatban, hanem a francia hadifogolytáborokba került magyar katonák kérdése is. A súlyos gazdasági és élelmezési gondokkal küszködő Franciaország ugyanis képtelen volt megfelelő körülményeket biztosítani annak a több százezer különböző nemzetiségű hadifogolynak, akik 1945 nyarától kerültek a fennhatósága alá. A francia kormány elsősorban a háborús károk felszámolására és a munkaerőhiány enyhítésére szánta ezt a csaknem egymillió hadifoglyot.51 A Szálasi-kormány Németországgal kötött megállapodása értelmében52 számos magyar katonai alakulat került a III. Birodalom területére, és így a háború végén több tízezren találták magukat a hírhedt francia táborokban. A Quai d'Orsay már 1945 szeptemberében felhívta az illetékes francia hadügymi- nisztériumi szervek figyelmét arra, hogy a két ország között nem állt be hadiállapot, és a magyarok felszabadítása és hazaszállítása javasolt,53 de ez irányú lépések csak vontatottan, és számos visszaélés kíséretében valósultak meg. 1947 tavaszán különösen kellemetlenül érintette a párizsi külügyminisztériumot a magyar követség bejelentése, miszerint a genfi egyezmény ellenére kiskorú magyar hadifoglyok kerültek az idegenlégióba, sőt a vietnami frontra is, de a francia kormány megpróbálta elhallgatni az ügyet, és csak évekkel később volt hajlandó néhány személy esetében elismerni a törvénytelenségeket, mivel magának a magyar kormányfőnek a fia is az érintettek között volt.54 A reményteljes kezdet folytatását azonban nemcsak a fent említett nehézségek, hanem az egyre feszültebbé váló nemzetközi kapcsolatok és az abból következő belpolitikai változások is akadályozták. Párizst aggodalommal töltötte el a Szovjetuniónak a németkérdéssel kapcsolatos mesterkedései és az a tény, hogy Moszkva nem volt hajlandó a francia elképzeléseket tolerálni. Franciaország kénytelen volt egyre inkább felismerni (és elismerni), hogy az önként vállalt semlegességi politika nem szolgálja az érdekeit, és a saját biztonsága érdekében kénytelen elköteleződni. Az 1947. március 4-én aláírt dunkerque-i egyezmény volt az első lépés ezen az úton. A Truman-doktrína néhány nappal későbbi bejelentése még világosabbá tette 2007. tavasz 161
