Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Fejérdy Gergely: Magyarország a "Quai d'Orsay szemével" (1944-1949)
Fejérdy Gergely Remények, vágyak és kétségek fogságában 1946. január végén, a vesztes közép-európai államok közül utolsóként, végül Budapesten is megvethette a lábát az újjászerveződő francia diplomácia. A Quai d'Orsay Kelet- Közép-Európával foglalkozó diplomatáinak Magyarország esetében is szembesülniük kellett azzal a ténnyel, hogy a térségben folytatott kezdeményezéseik csak a Szovjetunió jóváhagyásával válhatnak valóra, ugyanakkor Magyarország vonatkozásában felfigyeltek a Moszkva részéről tapasztalható „különleges" bánásmódra is. Egyfajta aggodalom töltötte el a párizsi külügyminisztérium számos tisztviselőjét amiatt, hogy beigazolódni látszottak azok a félelmek, amelyek még háború befejezésekor is azt állították, hogy Sztálin kelet-közép-európai uralmának kiteljesítése érdekében többek között a pánszlávizmus eszméjére fog támaszkodni.29 A francia külügyminisztérium helyzetértékelése szerint Magyarországot leszámítva30 a térség államai viszonylag könnyedén megnyerhetők voltak ezzel a propagandával, mivel így Moszkva kevésbé szigorú ellenőrzéssel, de nagyobb hatékonysággal és gyorsasággal saját befolyása alá tudja vonni a katonailag már meghódított országokat, létrehozva egyfajta szláv tömböt, amely lehetővé tette európai hatalmi pozícióinak további növelését.31 A magyarok esetében azonban sem a szláv, sem az ortodox „kártyát" nem lehetett kijátszani, következésképpen minden eszközt igénybe kellett venni annak érdekében, hogy ez a Németországhoz húzó rebellis nép betörjön.32 Nem volt véletlen tehát, hogy Moszkva megpróbálta meggátolni vagy legalább késleltetni a nyugati kultúra képviselőinek budapesti jelenlétét, mert nem állt módjában megfelelő ellenpropagandával ellensúlyozni ezt a hatást, ráadásul Franciaország különleges aggodalomra adott okot, mert a kelet-európai értelmiségi körökben igen nagy volt a presztízse.33 Noha a Quai d'Orsay megpróbált egyfajta semlegességi politikát folytatni,34 és az időközben lemondott De Gaulle tábornok által kijelölt irányt tartani, a francia diplomáciai számára egyre nyilvánvalóbbá vált,35 (és ezt Magyarország esete is jól mutatta), hogy a Szovjetunió egyáltalán nem tart igényt a franciák által maguknak elképzelt kelet-nyugati közvetítő szerepre, és az általa megszállt régió ügyeibe nem tűr beleszólást, sőt egyenesen Franciaország biztonságát fenyegeti36 Erről tanúskodott többek között a potsdami konferencia záróközleménye is, amely Párizst (az Olaszországról folytatott tárgyalások kivételével) az összes vesztes állammal folytatott béketárgyalásból kirekesztette,37 így a nagyhatalmak döntése alapján a békeszerződések előkészítésében Franciaország kizárólag Olaszország esetében lehetett jelen.38 A francia diplomácia felháborodott ezen a határozaton,39 és amennyire csak módjában állt, megpróbálta javaslatait elsősorban a határviták, etnikai kérdések kapcsán tudatni. A párizsi külpolitikai vezetés fontosnak tartotta a szabad „véleménynyilvánítást", mert úgy gondolta, hogy csak abban az esetben születhetnek megfelelő döntések, ha az érintett felek ütköztetni tudják nézeteiket.40 158 Külügyi Szemle
