Külügyi Szemle - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2007 (6. évfolyam)
2007 / 1. szám - ENERGIAPOLITIKA - Deák András György: Egy monopólium magánélete
Deák András György bagatellizálódott. Jelentősebb kihívás volt az Itera. Ez a cég egyfelől alaposan megdézsmálta a Gazprom tartalékait, másfelől viszont egyfajta megoldást kínált a gázexport legfőbb problémájának tekintett ukrán és fehérorosz tranzit problémájára. Az nyilvánvaló volt, hogy az Itera nem maradhat ebben a szerepkörben, és a Gazprom nem fogja tolerálni, hogy a létfontosságú posztszovjet tranzit kérdésében külső szereplőtől függjön. Ebben a kérdésben azonban Kijevnek és bizonyos értelemben Ashabadnak és Minszknek is döntő szava volt. Nem feladatom a problémakör történetének részletes leírása.18 A helyzetet némileg leegyszerűsítette, hogy talán a Vjahirev-menedzsment megrendült pozícióitól sem függetlenül az Itera ukrán kapcsolata, Julija Timosenko is kegyvesztett lett Kijevben. Ennek megfelelően egy nagyobb „csomag" részeként új alkut lehetett kötni az ukrán vezetéssel. Ennek első kísérlete, a Magyarországon bejegyzett Eural Trans Gas még kudarcot vallott. Azonban a 2004 nyarán kötött jaltai egyezmény keretében létrehozott Rosukrenergo cég még ma is képes alapvető feladatát betölteni. A cégben részesedéssel bír mind a Gazprom, mind a közelebbről nem ismert ukrán partner.19 Ebben a konstrukcióban az ukrán fél a tranzitért cserébe többek közt a Gazprom által ellenőrzött formában reexportálhatta a nyugat-európai piacokra az olcsó türkmén és orosz gáz meghatározott mennyiségét. így tűnt fel az európai piacokon a Rosukrenergo „oroszukrán" gáza, amelyet például Magyarországon az EMFESZ kereskedő cég értékesít. Ez az egyezség nem zárta ki ugyan a későbbi konfliktusokat, de a Gazprom a tranzit problémáját sikeresen leválasztotta a belső, oroszországi piac viszonyairól. Éppen ez volt az egyik stratégiai célkitűzése, így egyedüli orosz tárgyalófélként léphetett fel az ukránokkal szemben. Az útkeresés és a globális nagyvállalati program 2003 közepére a Gazprom belső konszolidációja véget ért. A legtöbb kiszervezett aktívát visszaszerezték, az új vezetés elfoglalta a kulcspozíciókat, a cég többségi tulajdona felett újra Putyin rendelkezhetett, még ha ez nem teljes mértékben összpontosult is közvetlenül a kormányzat kezében. A Miller-vezetés egyre inkább szembesült a „Hogyan tovább?" kérdésével. Végre a távlati, stratégiai célokra lehetett összpontosítani, és ehhez megfelelő programot kellett kidolgozni. A nemzetközi környezet kifejezetten kedvezett az ambiciózus célok megfogalmazásának. A világpiaci olajárak az 1998-as 10 USD/hordó szintről dinamikusan megindultak felfelé, 2003-ban már elérték a negyven-ötven dolláros szintet,20 és azóta sem mentek ez alá. Ez váratlan forrásbőséget jelentett mind az olajiparnak, mind a korábbi években kiéheztetett Gazpromnak. Nem véletlenül a 2003. évi közgyűlésen Miller előadása már A stabilizációtól a növekedés felé címet viselte, óvatos optimizmusról téve tanúbizonysá14 Külügyi Szemle
