Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Tálas Barna: Kína - a 21.század leendő hiperhatalma
Tálas Barna veterán forradalmár Teng Hsziao-ping (Deng Xiaoping) volt, aki két év alatt képes volt minden nagyobb megrázkódtatás nélkül olyan légkört teremteni a hatalmas országot minden tekintetben átfogó és összetartani képes vezető testületben, a KKP Központi Bizottságában, ami hozzásegítette a pártot egy új, a marxi-lenini és maói dogmáktól mentes politikai irányvonal és modernizációs stratégia fokozatos kidolgozásához és lépésről lépésre való végrehajtásához. Ez a munka a KKP XI. KB 1978 decemberében megtartott harmadik plenáris ülésén kezdődött el, s valójában még ma sem ért véget, bár az elvi körvonalai és elméleti keretei alapjában véve már az 1990-es évek elején, azaz még Teng életében kialakultak. A Kína felemelkedéséhez vezető modernizációs stratégia kidolgozása Teng Hsziao-ping (1904-1997) kétségtelenül az egyik legérdekesebb és egyben az egyik legszerencsésebb vezető a kínai kommunista mozgalomban edződő és 1949 után különböző vezető párt- és állami tisztségekbe kerülő első generációs forradalmi káderek közül. A legnagyobb népességű délnyugat-kínai Szecsuan tartományban született, Csungking várostól mintegy száz km-re. A tehetséges diákot apja 1920 végén - azaz alig több mint 16 éves korában - Franciaországba küldi dolgozni és tanulni. Ott ismerkedett meg az akkor már 22 éves tiencsini diákvezetővel, Csou En-lajjal, akinek marxista nézetei és forradalmi tevékenysége miatt kellett emigrálnia Kínából. A KKP megalakulása után tagjai lettek a párt európai részlege francia szekciójának, Csou pedig egyben az európai részleg vezetője is volt. Csou 1924-ben, Teng pedig 1926-ban tért vissza Kínába, és ettől kezdve a KKP-n belül, majd később a KNK kormányán belül is mindvégig különböző vezető posztokat töltöttek be. Mindketten kitűntek gyakorlatiasságukkal, pragmatizmusukkal és szervezőkészségükkel. A különbség kettőjük között elsősorban az volt, hogy míg Csou soha nem került szembe Maóval, és sohasem vált „kegyvesztetté", addig ez Tenggel az együttműködés negyven éve alatt több ízben is előfordult. Tenget azért tartom az első generációs forradalmi gárda egyik legszerencsésebbjének, mert - többekkel (például Kao Kang, Liu Sao-csi, Ho Lung, Peng Tö-huaj, Lin Piao stb.) ellentétben - ő nem fizetett életével a Mao akaratával való szembeszegülésért. E tanulmány keretében nincs arra lehetőség, hogy Teng kegyvesztettségének körülményeit részletesebben ismertessem. Kétszer állították félre - 1966-ban és 1976-ban -, és kétszer rehabilitálták. Először 1973-ban, amikor miniszterelnök-helyettessé nevezték ki a rákbeteg Csou En-laj miniszterelnök mellé, másodszor pedig 1977-ben, amikor a párt és annak katonai bizottsága alelnökévé, valamint az Államtanács elnökhelyettesévé választották. E helyütt most csupán azt kívánom bemutatni, hogy miként sikerült Tengnek - Mao halála után alig több mint két évvel - a KKP vezetésén belül olyan 34 Külügyi Szemle
