Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Paragi Beáta: Az Európai Unió "közös" eszköz- és szereprendszere a közel-keleti konfliktusban
Par ági Beáta vényesítésére. Az alapvetően gazdasági, technológiai együttműködést lefedő kétoldalú kapcsolatok pragmatikus okokból sok lehetőséget nem biztosítanak az EU-nak a konfliktus rendezésével kapcsolatos politikai elképzelések realizálására. Azokon a „helyszíneken", ahol az Egyesült Államok is jelen van (Madridot követő multilaterális tárgyalások, MENA-konferenciák, Kvartett) az EU kevésbé tud(ott) sikeresen érvényesülni. Azon csatornák/eszközök esetében, amely „közös" álláspontjának kifejezésére szolgálnak (Barcelona-folyamat, stratégiai partnerség 2004) a hatékonyság mércéje az, hogy mennyire sikerül(t) az adott kérdésből kivonni a palesztin-izraeli kérdést. A helyszíni szerepvállalás - a speciális megbízott, illetve a ramalláhi technikai segítségnyújtási iroda - hatékonysága, eredményessége alapvetően nem az EU szándékain, sokkal inkább az oslói megállapodásokban megfogalmazott és a közvetlenül érintett felek által végre(nem)hajtott feltételrendszeren múlik. Konfliktusfinanszírozás? Az EU helyszíni-gyakorlati tevékenységének ismertetése és értékelése a palesztin-izraeli kérdésben Az utóbbi másfél évtizedben a palesztin területek legnagyobb donora kétségtelenül az Európai Unió, amely ezen tevékenységének köszönhetően a közel-keleti békefolyamatban sokkal látványosabb szerepet tölt be, mint korábban bármikor. (Soetendorp 1999, 112. o.). Más, későbbi vélemények szerint miközben az Európai Unió valóban az oslói békefolyamat messze legnagyobb támogatója (volt), illetve a Barcelona-folyamat keretei között is hatalmas összegek áramlottak elsősorban a Nyugati part és a Gázai övezet, de Izrael területére is, politikai szerepét és hitelét mindez nem látszik pozitívan befolyásolni (Newman-Yacobi 2004, 18-23. o.). Fejlesztési célú segélyezés, a reformok ösztönzése Az oslói folyamat filozófiája, a hátterében álló megfontolás azt feltételezte, hogy ameny- nyiben sikerül átmeneti békét elérni, illetve ez idő alatt a térség lakóinak életkörülményein javítani, az izraelieknek a biztonság, illetve a palesztinoknak a fejlődés és az életszínvonal-emelkedés iránti vágyát kielégíteni, akkor a felek - a politikusok éppúgy, mint a közvélemény - könnyebben, nyugodtabban, nyitottabban állnak a végleges rendezéssel kapcsolatos nehéz kérdésekhez (Peresz, 1995). A donor államok (elsősorban az EU, Norvégia, az Egyesült Államok, illetve arab államok), szervezetek (ENSZ, Világbank) már 1993-ban létrehozták a később többszintűvé és meglehetősen bonyolulttá váló donormechanizmus központi stratégiai tervező szervezetét, az úgynevezett Ad Hoc Liaison Committee-t (az AHLC, tagjai: egyesült Államok, Oroszország, EU, Japán, Kanada, Szaúd-Arábia, Norvégia; társult tagok: Izrael, Palesztin Hatóság, Jordánia, Egyiptom, Tunézia és hosszas viták árán az ENSZ).42 Az Egyesült Államok és a palesztin autonómia finanszírozásában jelentős szerepet vállaló EU közötti rivalizálás jó példája az 64 Külügyi Szemle
