Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Paragi Beáta: Az Európai Unió "közös" eszköz- és szereprendszere a közel-keleti konfliktusban
Az Európai Unió „közös" eszköz- és szereprendszere a közel-keleti konfliktusban retű együttműködések kialakítása volt (Peters 1998). Ellentétben a REDWG konferenciákkal, illetve az 1995-ben meginduló Barcelona-folyamattal, az alapvetően magángazdasági kezdeményezéseknek és kapcsolatkeresésének teret adó MENA-találkozók szervezése inkább amerikai befolyás és irányítás alá került. Tartalmilag természetszerűen a MENA- fórumok és a hivatalos szinten zajló multilaterális találkozók között voltak nem csupán párhuzamosságok, hanem rivalizálás is. Az EU a palesztin területek elsődleges donoraként nem szívesen engedte az Egyesült Államokat gazdaság-fejlesztési téren érvényesülni, amely „vita" a térségbeli regionális fejlesztési bank létrehozása kapcsán csúcsosodott ki. Az EU - Olaszország, Görögország és Hollandia kivételével - inkább egy pénzügyi közvetítő szervezet (Middle East and North Africa Financing Intermediation Organization) létrehozását preferálta, szemben az amerikai közel-keleti regionális fejlesztési bankra vonatkozó elképzeléssel (1996-ban hozták létre hárommilliárd USD alaptőkével Bank for Economic Cooperation and Establishment in the MENA néven). Az arab és európai államok elsősorban attól tartottak, hogy ez utóbbi megoldás a lényegesen piacképesebb adottságokkal rendelkező Izrael érdekeit szolgálta volna elsősorban (Holland 1997,131. o.). 4. Az arab-izraeli kérdés helye az Euro-Mediterrán multilaterális együttműködés36 keretein belül (1995-), illetve az új szomszédsági politika (ENP) lehetőségei (2004-) A Barcelona-folyamat kibontakozása, illetve annak arab-izraeli kérdéstől való viszonylagos szeparációja (és ezáltal működőképessége) - elismerve a dél-európai államok érdekeit és törekvéseit - annak volt köszönhető, a palesztin kérdés vonatkozásában 1993— 1995 között sikerült (bizonyos) eredményeket elérni (Peters 1998, Alpher 1998). Viszonzásképpen az Euro-Mediterrán Együttműködés (EuroMed) keretei között az (elsősorban dél-)európai államok próbáltak eredményeket felmutatni az oslói folyamat megerősítése, támogatása terén is. Sok sikerrel azonban nem járhattak, hiszen maga az együttműködési folyamat nem játszhatott jelentős politikai szerepet a békefolyamatban, hiszen pont az attól való szeparációnak köszönhette a létét (Alpher 1998). A Barcelona-folyamat célja az EU és a Földközi-tenger menti mediterrán államok, mint déli szomszédok közötti politikai, gazdasági, kulturális-tudományos együttműködés erősítése volt, lehetőség szerint kivonva abból az izraeli-palesztin kérdés politikai vonatkozásait (békefolyamatot, státuskérdéseket, végső megállapodást, intifádát). A finanszírozásában jelentős szerepet játszó - de az EU keleti bővítésében közvetlenül nem érdekelt - dél-európai államok (elsősorban Spanyolország, Franciaország) törekvései jutottak benne kifejezésre. A folyamat széles körű politikai (el)ismertsége folytán a déli-keleti tagok, így Izrael és a Palesztin Hatóság részéről is aktív részvételt eredményezett, legalábbis az első években. Szíria és Libanon relációjában az Izraellel való rendszeres, hivatalos érintkezésre az egyetlen fórumként funkcionál(t) - szemben azon a madridi konferenciát (1991) követő multilaterális tematikus tárgyalási fordulókkal, amelyeken érdemi részvételre nem voltak hajlandóak (Peters 1998). Miután 1996-ban multilaterális (arab-izraeli) egyez2006. ősz-tél 61
