Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Szolcsányi Bálint: Egy koherensebb külső szerepvállalás megteremtésének szükségessége, lehetőségei és kihívásai az Európai Unióban
Szolcsányi Bálint A külügyminiszterrel kapcsolatos problémák összegzéseként tehát azt tudjuk mondani, hogy bár valamelyest koordináltabbá válhat az EU külső fellépése, a külügyminiszter kinevezésétől nem szabad csodákat várnunk, a kialakulófélben lévő rendszer számos ellentmondásos kérdést tisztázatlanul hagy. A tisztázásra váró kérdések tekintetében nem állunk sokkal jobban az alkotmány másik vonatkozó újításával, az európai külszolgálattal kapcsolatban sem, mely kissé leegyszerűsítve a külügyminiszter irányítása alatt álló „külügyminisztérium" feladatait hivatott ellátni. A szerződés meglehetősen szűkszavúan fogalmaz az EKSZ-szel kapcsolatban, hisz III—296. cikkének 3. bekezdése csak annyit mond, hogy „Megbízatásának ellátása során az unió külügyminiszterét európai külügyi szolgálat segíti. Ez a szolgálat a tagállamok diplomáciai szolgálataival együttműködésben tevékenykedik, és a tanács Főtitkársága, valamint a bizottság megfelelő szervezeti egységeinek tisztviselőiből, továbbá a nemzeti diplomáciai szolgálatok által kirendelt személyzetből áll. (...)" Első pillantásra is nyilvánvaló, hogy egy ily tágan megfogalmazott kitétel számos kérdést vet fel. Ezek közül az egyik legfontosabb az EKSZ helye az intézményrendszeren belül, másként megfogalmazva az, hogy az EKSZ egy már meglévő intézmény keretein belül keriiljön-e kialakításra, vagy egy új, sui generis szereplőként hívják-e életre. Ha egy meglévő intézmény keretein belül alakítanák ki a külszolgálatot, akkor értelemszerűen vagy a tanács, vagy a bizottság struktúrájába kellene beilleszteni az uniónak ezen új szervét. Egy ilyen megoldás mellett szólhat az az érv, hogy ezáltal nem válna a sokak által amúgy is komplikáltnak vélt uniós intézményrendszer még bonyolultabbá, illetve hogy bármelyik intézmény adna is otthont a külszolgálatnak, annak lehetősége nyílna arra, hogy „házigazdája" erőforrásait, tapasztalatait, kapcsolatait is nagyobb mértékben, illetve egyszerűbben vehesse igénybe, mint tenné azt egy különálló intézmény. Mindazonáltal nem tartom sem valószínűnek, sem kívánatosnak, hogy ez az opció valósuljon meg. A fent említett előnyök mellett ugyanis sokkal komolyabb hátrányokat is hordozna magában az EKSZ ilyeténképpen történő megvalósítása. Amennyiben az EKSZ a bizottság egyik szervezeti egysége lenne, nem valószínű, hogy a tagállamok komoly mozgástérrel ruháznák fel a hivatalnokgárdát a KKBP területéhez tartozó, „klasszikus külpolitikai" ügyek esetében, hisz e területeken továbbra is fenn kívánják tartani döntő befolyásukat,36 és jelenleg nem tartom reálisnak, hogy a bizottság, illetve tágabban megfogalmazva az EK ugyanolyan jogosítványokkal rendelkezzen ezen politikaterületen, mint például a kereskedelem- vagy agrárpolitikában. További probléma e tekintetben, hogy a kettős intézményi kötődésű külügyminiszter munkáját sem tudná oly hatékonyan segíteni egy egyértelműen valamelyik meglévő intézményhez kapcsolódó külszolgálat, mint egy „részben ide, részben oda" tartozó hivatalnokgárda. Az EKSZ bizottsági struktúrába illesztésének egyik legismertebb képviselője Elmar Brok, aki több szempontból is igen sokat foglalkozott az EKSZ kérdésével, amennyiben ő vezette az EU jövőjéről tárgyaló Konvent Néppárti delegációját, ő az Európai Parla36 Külügyi Szemle
