Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Szolcsányi Bálint: Egy koherensebb külső szerepvállalás megteremtésének szükségessége, lehetőségei és kihívásai az Európai Unióban
Egy koherensebb külső szerepvállalás megteremtésének szükségessége, lehetőségei, kihívásai az EU-ban külügyminiszter megjelenésével egy személy fogja betölteni, a feladatkörök továbbra is különbözőek lesznek, és egyszerű a követendő eljárási mód: amennyiben KKBP-ügyről van szó, a tagállamok érdekeinek kell prioritást biztosítani, amennyiben első pilléres kérdésekről, a közösség érdekeit kell a miniszternek szem előtt tartania. Ebben Crowe-nak természetesen igaza van, jogi szempontból mindenképpen. Amivel én vitatkoznék e tekintetben az inkább az, hogy bár a szerződésben szétválasztható e két funkció, a gyakorlatban azonban számos olyan helyzet adódhat, amikor is a miniszter ellentmondásos elvárásoknak kell megfeleljen, ha a szerződés betűje szerint kíván eljárni. Egyelőre természetesen nem válaszolható meg az a kérdés, hogy ilyen esetekben a miniszter hogyan fog cselekedni, mely érdeket tartja majd előrébbvalónak. Döntését nyilvánvalóan befolyásolják majd az adott körülmények,29 és nem tartom kizártnak, hogy a miniszter preferenciái ezeknek megfelelően változzanak, tehát hol a közösség, hogy az egyes tagállamok érdekei élveznek majd prioritást. Csak hogy egy viszonylag nyilvánvaló példát említsek, amikor e két funkció ösz- szekeveredhet: ha a külügyminiszter lesz a külügyi tanács elnöke, ki fogja képviselni a bizottságot a tanács ülésein? Tételezzük fel, hogy a kérdést úgy rendezik, hogy a kollégium egy másik tagja hivatott majd a közösségi álláspont képviseletére. Ez a biztos igencsak zavarban lesz, mikor a tanács egy külügyminiszter által előterjesztett, a KKBP alá tartozó javaslatról kell, hogy döntsön, és e javaslat történetesen nem szükségszerűen egyezik meg a kollégium által képviselt állásponttal. Zavart helyzetét csak még tovább fokozhatja, hogy a külügyminiszternek lehetősége van a biztostársai közötti koordinációra,30 hisz ez esetben részben fölérendeltjének álláspontját kell(ene) bírálnia. Nem segít sokat a helyzeten az sem, ha a bizottság elnöke képviseli a kollégiumot ezeken az üléseken, hisz ez esetben a bizottság elnöke lesz a külügyminiszter fölé rendelve, még ha az adott szituációban a külügyminiszter nem is mint bizottsági alelnök jelenik meg. Arról nem is beszélve, hogy milyen intézményközi konfliktusokat rejthet magában az a lehetőség, ha a külügyminiszter a tanács elnökeként a tagállamokkal (de legalábbis jelentős részükkel) egyetértésben a bizottság álláspontjával szembemenve fogadtat el egy döntést a tanácsban. Ez a felvetés pedig el is vezet minket a következő problémakörhöz, nevezetesen ahhoz, hogy a külügyminiszter alkotmány által felvázolt szerepe, helye az intézményi struktúrában felveti a biztosok közötti egyenlőség elvének sérülésének lehetőségét. Mint ahogy az közismert, a bizottság irányító testületének (a kollégiumnak) tagjai az integráció kezdete óta jogilag egyenlők31 - leszámítva tán az elnököt, aki primus inter pares-ként vezeti a testületet. Azáltal, hogy a biztosok közül egy a többiekhez képest más módon nyeri el tisztségét32 és ezáltal más forrásból (is) nyeri legitimációját, ezen egyenlőség felborul.33 Még tovább sérül, sérülhet a biztosok közötti egyenlőség elve, amennyiben figyelembe vesszük, hogy a külügyminiszter feladata a közösség külső szerepvállalásának koordinálása, a különböző területek közötti összhang megterem2006. ősz-tél 33
