Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Szolcsányi Bálint: Egy koherensebb külső szerepvállalás megteremtésének szükségessége, lehetőségei és kihívásai az Európai Unióban
Szolcsányi Bálint kés munkatársai, illetve tagállami diplomaták is részt vennének. Ami egyrészt jó esély- lyel nagyobb szakmai legitimációt biztosíthatna az elfogadandó anyagnak, megtárgyalandó kérdésnek, másrészt politikailag is kedvezőbb körülmények között születne meg az előterjesztés, amennyiben a tagállamok mindvégig jelen vannak a javaslat formálódásánál, véleményüket hangoztatják, igyekeznek érdekeiket érvényesíteni, energiát és erőfeszítést fektetnek az adott dokumentumba, és számos egyéb oka van annak, hogy a tagállamok külügyminiszterei szívesebben vennének egy olyan kezdeményezést, mely az európai külügyminisztertől ered, mint egy olyat, melyet a bizottság nyújt be.28 A külügyminiszter hatáskörének vizsgálatakor, visszatérve az alkotmány I részére, annak 28. cikke többek között kimondja, hogy „Az unió külügyminisztere (...) biztosítja az unió külső tevékenységeinek összhangját. A bizottságon belül ő felelős a bizottság külkapcsolatokkal összefüggő feladatainak ellátásáért és az unió külső tevékenysége egyéb területeinek összehangolásáért." Az, hogy az alkotmány ilyen megfogalmazása milyen problémákat vet fel a biztosok közötti egyenlőség elvével kapcsolatban, később kerül bemutatásra. E helyütt a szerződés egy kisebb ellentmondására szeretnék kitérni, amennyiben a III—292. cikk 3. bekezdésének témánk szempontjából fontos része úgy határoz, hogy „ (...) Az unió biztosítja, hogy külső tevékenységeinek különböző területei egymással, illetve az egyéb uniós politikákkal összhangban legyenek. A tanács és a bizottság - az unió külügyminiszterének közreműködésével-felelősek ennek az összhangnak a biztosításáért és e célból együttműködnek egymással." Tehát míg az I. rész megfogalmazása szerint a külügyminiszter a felelős az összhang megteremtéséért, a III. részben ez a felelősség már a tanácsra és a bizottságra hárul, miközben a külügyminiszter „pusztán" közreműködőként igyekszik elősegíteni e tevékenységet. Márpedig a felelősség kérdése azért sem mellékes, mert - ideális esetben - egy adott szereplő rendelkezésére álló eszközök az általa ellátandó feladatokhoz igazodnak, amennyiben a jogok és kötelezettségek összhangja mintegy előfeltétele a hatékony munkavégzésnek. A külügyminiszter hatáskörének rövid áttekintése után vizsgáljuk meg azon problémák közül a legfontosabbakat, melyek a gyakorlatban mutatkozhatnak meg ezen új intézménnyel összefüggésben, elsőként azon problémakört, mely abból fakad, hogy a külügyminiszter egyszerre tagja a tanácsnak és a bizottságnak. E tekintetben az első kérdés az, hogy kinek is tartozik felelősséggel az uniós külügyminiszter, mely kérdést tovább bonyolít, hogy a tagállamok és a bizottság mellett az alkotmány rendelkezéseinek értelmében megjelenik az Európai Tanács (EiT) elnöke is. A felelősség kérdése azért fontos, mert a tagállamok érdekei nem feltétlenül állnak összhangban a közösség egészének érdekeivel, és ilyen esetekben e külügyminiszter értelemszerűen választás elé kényszerülhet, melyik érdeket is tartsa elsősorban szem előtt. Crowe (2005, 3. o.) megítélésem szerint részben leegyszerűsítené e problémát, mikor arra hívja fel a figyelmet, hogy attól, hogy az eddig létező két különálló funkciót a 32 Külügyi Szemle
