Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Szolcsányi Bálint: Egy koherensebb külső szerepvállalás megteremtésének szükségessége, lehetőségei és kihívásai az Európai Unióban
Egy koherensebb külső szerepvállalás megteremtésének szükségessége, lehetőségei, kihívásai az EU-ban számos kérdést és problémát is felvet. Ám a problémák tárgyalása előtt, nézzük meg kissé részletesebben, ki, illetve mi is ez a külügyminiszter. Nos az alkotmány által a „fődiplomatára" ruházott feladat- és jogkörök igencsak figyelemre méltók. Ezek közül a legfontosabbak a következők: az 1-28. cikk 2. bekezdése értelmében „Az unió külügyminisztere irányítja az unió közös kül- és biztonságpolitikáját, javaslataival hozzájárul e politika alakításához, és azt a tanácstól kapott felhatalmazásban foglaltak szerint végrehajtja. Ugyanígy jár el a közös biztonság- és védelempolitika területén.” Ezen bekezdéssel kapcsolatban fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a külügyminiszter a KKBP-vel összefüggő területeken megkapja a kezdeményezés jogát is, mely jog azonban nem kizárólagos, hisz a tagállamok is rendelkeznek javaslattételi lehetőséggel. E tekintetben az az újdonság, hogy míg korábban a tagállamok a bizottsággal osztoztak a kezdeményezési jogon, az alkotmány értelmében a bizottság helyébe a külügyminiszter lép. Hogy ez a bizottság szerepének, befolyásának csökkenését jelenti, jelentené-e a KKBP területén, azt nehéz megmondani, hisz e kérdésre csak akkor kapunk választ, mikor a szerződés eme rendelkezésének gyakorlati alkalmazására sor kerül. Mondhatjuk persze, hogy nem feltétlen jelent nagy változást, ha a bizottság helyett most annak alelnöke terjesztheti be indítványait e téren, és a tekintetben igaza lehet az így érvelőknek, hogy nehéz elképzelni, hogy a külügyminiszter bizottságbéli kollégáival szembemenve rendszeresen olyan kezdeményezésekkel állna elő, melyek nem feltétlenül élveznek széles támogatottságot a kollégium tagjai közt. Ezáltal ugyanis jelentősen megnehezítené saját dolgát a kollegialitás elvét szem előtt tartó bizottságon belül. Ugyanakkor az alkotmány maga is felhívja a figyelmet arra, hogy a külügyminiszter és a bizottság közé nem tehető egyenlőségjel, amennyiben III—293. cikkének 2. bekezdésében explicite különbséget tesz a két intézmény kezdeményezési lehetőségei között, mikor kimondja: „A közös kül- és biztonságpolitika terén az unió külügyminisztere, a külkapcsolatok egyéb területein pedig a bizottság közös javaslatokat terjeszthet a tanács elé." A külügyminiszter, illetve indítványai megítélésem szerint nagyobb, közvetlenebb legitimációs bázissal rendelkeznek KKBP-ügyekben, mint a bizottság. A Külügyminiszter esetében ugyanis egy olyan valakiről van szó, akit a tagállamok kifejezetten erre a funkcióra választottak meg, tevékenységét a tanács, a tagállamok egyetértésével és direkt felhatalmazásuk alapján végzi. Ebből a szempontból a tagállamok külügyminisztereinek is nehezebb figyelmen kívül hagyniuk egy olyan indítványt, mely az uniós külügyminisztertől érkezett, mint egy olyan dokumentumot, mely a bizottságtól került ki. A bizottság elsődleges feladata és mandátumának központi része nem a KKBP menedzseléséről szól, ehhez a 20 000 fős hivatalnokgárdának nincs is meg a kellő legitimációja, illetve sokak szerint kellő politikai érzékenysége sem. Fontos szempont továbbá, hogy a külügyminiszter anyagát az EKSZ készítené elő, mely intézményben a bizottsági alkalmazottakon kívül a tanács főtitkárságának illeté2006. ősz-tél 31
