Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 3-4. szám - EURÓPAI UNIÓ - Arday Lajos: A "kelta tigris" - "skorpiók egy palackban". Az ír nemzeti identitásról
Ar day Lajos vitákban és döntésekben. A hívők és vallásgyakorlók aránya magas: egy, a hetvenes évek elején végzett felmérés szerint tíz katolikusból kilenc hitt Istenben, Krisztus feltámadásában, a szeplőtelen fogantatásban és Miasszonyunk mennybemenetelében, az átlényegü- lésben (ti. az úrvacsorái jegyeknek Krisztus testévé és vérévé - AL), s gyónáskor a bűnök bocsánatában; ugyanannyian jártak misére minden héten.32 Mindez erősítette a társadalomban és az egyénekben a tekintélyuralmi elveket és azok gyakorlati megvalósulását. A harmincas években kimutatható volt a fasizmushoz való vonzódás. Az 1970-es években végzett vizsgálatok a türelmetlenség és az erő(szak) alkalmazására való hajlandóság meglétét mutatták ki mind felnőttek, mind középiskolások között. A megkérdezettek negyven százaléka egyetértett a brit uralom erőszakkal történő felszámolásával Észak-Irországban, és 21 százalékuk volt hajlandó segíteni - eltérő mértékben - az IRA tevékenységét.33 A hatvanas évekig a csendes szegénység országa volt Írország. A népesség mintegy hatvan százaléka egy fejletlen és tőkehiánnyal küzdő mezőgazdaságból élt; a jövedelmek alacsonyak voltak, a munkanélküliség magas; az ír életszínvonal az EK átlag 62 százalékán állt - ez a mai 1/3-át jelentette; Dublin és a többi város központja siralmasan leromlott.34 A folyamatos emigráció oly mértékű volt, hogy az ötvenes évek közepén egy amerikai szociológus az „eltűnő írek"-ről írt.35 Kül- és biztonságpolitikai szempontból fizetnie kellett 1939 és 1945 közötti - bizonyos értékelések szerint „nemtelen és segítséget nem nyújtó" - izolacionista semlegességéért. Washingtonban és a NATO tanácsülésein úgy tekintették, mint egy önfejű, kiszámíthatatlan, megbízhatatlan és jelentéktelen kis országot, amely hadilábon áll Nagy- Britanniával.36 Ezért az állapotért mindkét felet felelősség terheli. Az északír protestáns kormányzat nem volt hajlandó részt venni a megosztás alapjául szolgáló 1920. februári „Government of Ireland Act" által felállítandó közös tanácsban. A déli lakosság egésze elutasította a megosztást, és azt „unfinished business"-nek tekintette. Az ír nyelvet erőltető és a brit szimbólumok ellen fellépő kormánypolitika sem szolgálta a megbékélést; a katolikus egyház túlhatalma a közügyekben és különösen az oktatásban csak növelte az északiak elidegenedését, hiszen az Egyesült Királyságban már régen elválasztották az egyház(ak)at az államtól^7 Ilyen társadalmi és politikai helyzet ismeretében jutott azonos felismerésre a kormányzat (az egymást váltó két nagy kormányzó párt, a Fianna Fáil - gaulle-ista jellegű - és a Fine Gael - CDU-hoz közeli - egyaránt a csatlakozás híve volt) és a Munkáspárt: „Jövőnk egy nagyobb gazdasági csoportosulásban való részvételtől függ. Fia e cél elérésében kudarcot vallunk, gazdasági és politikai stagnálás vár ránk." (J. Lynch miniszterelnök, 1967.) „Nincs reális alternatívája a kibővített közösségbeli tagságunknak, amely megegyezik nemzeti céljainkkal a foglalkoztatottság növelésére és az életszínvonal emelésére" (munkáspárti Fehér könyv, 1972).38 8 Külügyi Szemle
