Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Tálas Barna: Kína - a 21.század leendő hiperhatalma
Kína -a 21. század leendőhiperhatalma elnevezésű titkos társaságról kapta. A felkelés elsősorban a külföldiek, és csak másodsorban a mandzsu udvar ellen irányult. 1900 júniusa és augusztusa között nyolc külföldi hatalom - Németország, Japán, Olaszország, Anglia, az Egyesült Államok, Franciaország, Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia - egyesített fegyveres erői leverték a felkelést, visszafoglalták Tiencsint, bevonultak Pekingbe, feldúlták és kifosztották a császári palotát, és büntetőakcióikban ártatlan emberek ezreit gyilkolták le. (Az 1900 végétől 1901 áprilisáig végrehajtott 46 büntetőakcióból 35-öt a német intervenciós csapatok szerveztek.) A császári udvar még ezt megelőzően elmenekült, és csak 1901 októberében tért vissza, miután a kormány szerződésben vállalta, hogy 450 millió ezüstdollár „kártérítést" fizet a külföldi „rendteremtőknek". A Csing-dinasztiát végül is az 1911-es forradalom döntötte meg, amikor is a Hupej tartománybeli Vucsangban október 10-én kitört katonai felkelés nyomán 1912. január 1-jén Nankingban megalakult a Kínai Köztársaság (KK), élén az akkor éppen az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában tett körútjáról visszatérő dr. Szun Jat-szen (1866-1925) elnökkel. A nankingi kormánnyal való egyezkedés után, 1912. február 14- én lemondott Pu-ji (1906-1967), a Hszüan-tung néven uralkodó hatéves császár, és ezzel véget ért a Csing-dinasztia 268 évig tartó uralma. A megegyezésnek azonban az volt az ára, hogy a köztársaság kormánya Pekingbe költözött, Szun Jat-szen pedig átengedte a köztársaság elnöki funkcióját Jüan Si-kaj tábornoknak, aki 1914-ben feloszlatta a parlamentet, és olyan alkotmányt léptetett életbe, amely gyakorlatilag teljhatalmat biztosított számára. 1916. január 1-jén Jüan Si-kaj még a monarchiát is visszaállította, de a császári uralomnak a hat hónappal később bekövetkezett halála egyszer s mindenkorra véget vetett. Ez után Kínában a különböző külföldi hatalmak által támogatott hadurak or- száglása és a szűnni nem akaró polgárháborúk, valamint a japán agresszió évtizedei következtek. A KK kormányát végül is csak Csang Kaj-sek (1887-1975) tábornoknak sikerült 1928-ban valamelyest konszolidálnia és nemzetközileg elismertetnie, amikor is az ország fővárosát Nankingba helyezte át. Ennek a kormánynak a hatalma azonban soha nem terjedt ki Kína egész területére, sőt később ez a kormány többször is menekülni kényszerült. Először 1937-ben a japánok elől Hankouba és Csungkingba, majd 1949-ben a Kínai Kommunista Párt (KKP) vezette Kínai Népi Felszabadító Hadsereg (KNFH) előrenyomuló csapatai elől Tajvanra. így a 20. században végül is csak a KKP által vezetett népi forradalmi erőknek sikerült a Kínai Népköztársaság (KNK) keretében ismét egységes és központosított irányítás alá vonni Kína egész területét, Tajvan és néhány kisebb sziget és szigetcsoport kivételével. Ezért tekintette a KKP és a KNK megfellebbezhetetlen tekintélyű, első számú vezetője, Mao Ce-tung (1893-1976) a Kínát először egyesítő és a központi hatalmat megteremtő első Csin-császárt történelmi példaképének, magát pedig e keménykezű és könyörtelen uralkodó kései utódának és elismerésre méltó követőjének. 2006. tavasz-nyár 23
