Külügyi Szemle - A Teleki László Intézet Külpolitikai Tanulmányok Központja folyóirata - 2006 (5. évfolyam)
2006 / 1-2. szám - TÁVOL-KELET - Tálas Barna: Kína - a 21.század leendő hiperhatalma
Tálas Barna lenek. (Vu-ti még a földparcellák nagyságának a korlátozásával is csökkenteni igyekezett a földművelők közötti vagyoni különbségeket.) Ennek ellenére az ezredforduló körül már súlyos zavargások törtek ki, amelyek egy rövid időre megrendítették a Han- dinasztiát, s a császári udvart a Csanganból Lojangba való költözésre kényszerítették. E szerint a Han-dinasztia uralma is két szakaszra osztható: a Nyugati Han-dinasztiára (i. e. 206—i. sz. 9) és a Keleti Han-dinasztiára (i. sz. 25-220). Ennek ellenére az ókori Kínai Birodalom fénykora a Han-dinasztia több mint négy évszázados uralmának az időszakára esett, amikor - részben nem kínai etnikumú területek meghódításával is - minden irányban jelentős mértékben kiterjesztették a birodalom határait. Azóta a kínai etnikumú emberek - kínai nyelven - /tanoknak (azaz a Han-birodalom alattvalóinak) nevezik magukat, a nyelvüket pedig hanyunek (vagyis han nyelvnek), amelynél nem annyira a beszélt, mint inkább az írott nyelv közös. A magyar olvasónak talán nem érdektelen megjegyezni, hogy a Han-birodalom kialakulása és megerősödése időben egybeesett a Római Birodalom kialakulásával és megerősödésével, csak az előbbi az utóbbinál lényegesen nagyobb terület felett gyakorolt ellenőrzést Kelet- és Közép-Azsiában. Ekkor kezdődött meg a kínai civilizáció és kultúra kisugárzása a szomszédos államalakulatok és „barbár" népek irányába, ami a későbbi évszázadokban még erőteljesebbé vált. A Han-dinasztia bukásával a központosított Kínai Birodalom ismét darabokra esett szét, s egyes területein csaknem négyszáz éven át különböző dinasztiák uralkodtak, amelyek különféle királyságokat alkottak. A Han- dinasztia végétől a Sui- és Tang-dinasztia egyesített birodalmainak létrejöttéig, tehát a 3. század elejétől a 6. század végéig tartó időszak sokban hasonlít a Római Birodalom felbomlása és szétesése utáni európai történelmi korszakhoz, amikor a volt birodalom határain belül és azon túl is új királyságok jöttek létre. Sőt ahogyan a középkorban Európa szellemi életét a zsidó eredetű keresztény vallás határozta meg, Kínában az indiai eredetű buddhizmus vált a legnépszerűbb vallássá. A buddhizmus azonban nem vált kizárólagos államvallássá, és nem bénította meg, hanem sokkal inkább megtermékenyítette a kínai gondolkodást. Mellette a Lao-ce tanításaira épült misztikus taoizmus is sok hívőt szerzett magának. De már akkor is szép számmal akadtak materialista gondolkodók. Ezek közül a legkiemelkedőbb Fang Csen (450-515) volt, aki A lélek múlandóságáról című munkájában az alábbiakat írta: „A lélek azonos a testtel és a test a lélekkel. Ezért, amíg a test él, csak addig él a lélek. Ha a test meghal, elpusztul a lélek is... A test a lélek anyaga, a lélek pedig a test működése, nem lehet különbséget tenni közöttük.. ."5 Az 581-ben Ven-ti néven trónra lépő Jung Csien egyesítette újra Észak- és Dél-Kínát, és megalapítva a Szuj-dinasztiát, a 6. század végétől a birodalmat ismét erőssé, gazdaggá és szervezetté tette. A megnövekedett gazdasági és katonai erőt felhasználva igyekezett befolyását a határokon túli területekre is kiterjeszteni. Mindenekelőtt azokat a nomád népeket próbálta visszaszorítani és kereskedelem útján megbékíteni, amelyek rabló szándékkal rendszeresen betörtek a birodalom területére. A Szuj-dinasztia azon20 Külügyi Szemle
